ZETApress

hírportál

Fuss a rákkutatásért a Margitszigeten!

Az idén tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre a Kanadai Kereskedelmi Kamara, a Kanadai Nagykövetség és a Fuss a Rákkutatásért! Alapítvány közös szervezésében a 17. Fuss a Rákkutatásért! jótékonysági futás ezúttal is Budapesten, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, szombat délelőtt 11-kor. A támogatóknak és a sok lelkes résztvevőnek köszönhetően 1997-től több mint 125 millió forintértékben tudtak műszereket adományozni a magyarországi rákkutatással foglalkozó orvosok és rákkutatók részére, tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A futást egy kanadai fiatal története indította el 16 évvel ezelőtt. Terry Fox egy elszánt és bátor kanadai fiatalember, aki tizennyolc éves korában csontrák következtében elveszítette egyik lábát. A kórházban betegtársai és saját küzdelme láttán arra az elhatározásra jutott, hogy keresztül futja Kanadát, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a szörnyű betegségre, és adományokat gyűjtsön a rákkutatás céljára. Magyarországon a ?90-es évek eleje óta rendeznek Fuss a Rákkutatásért! Jótékonysági futást. A kezdeti csapat kezdeményezése a tavalyi évre majd 4500 fős családi eseménnyé vált. Nagy eredmény, hogy a kezdeti szinte csak külföldiekből álló futók között egyre több nagyvállalat képviselteti magát. Múlt évben vett részt először a Magyar Posta, a MOL és még sokan mások. Az alapítvány valamennyi tagja önkéntes alapon vállalta a szervezést.

A kedvezményezettek kiválasztása

Bevételi forrásaik: a vállalati támogatás, a tombolajegy értékesítés, a futók adományai és az szja egyszázaléka. Minden évben, így idén is kora tavasszal felkérik a rákkutatásban résztvevő magyarországi intézmények képviselőit, hogy nyújtsák be pályázatukat. A pályázatokat angol nyelven várják, csatolva a beszerzendő műszer hozzávetőleges költség-becslését véleményezésre, augusztus 31-i határidőre. A kiválasztás végső szakaszában szakképzett önkéntesek tárgyalásokat kezdeményeznek a műszergyártókkal annak érdekében, hogy a lehető legkedvezőbb áron jussanak hozzá a megpályázott műszerekhez. Tavaly a Bajcsy- Zsilinszky Kórház nyerte a pályázatot egy nagyon korszerű készülék formájában. A készülék átadása idén, június végén megtörtént, a készüléket használói már üzembe is állították.

A futás regisztrációs díja 1500 forint, melyért a futás hivatalos pólója is megvásárolható. Ennek teljes összege a hazai rákkutatást segíti. A futás nem verseny, a táv megtehető futva és sétálva is. Minden résztvevő a futás végén ajándékcsomagot kap, melyet szintén támogatóink adományai töltenek meg. A helyszínen tombolajegyek vásárolhatók. Ezer forint egy jegy, illetve ötezer forint a hatjegyes tömb, mellyel sok értékes nyeremény vár gazdára; többek között repülőjegyek, vacsorameghívások, ajándékkosarak és egyéb érdekes meglepetések. A tombola teljes bevétele szintén a magyar rákkutatást segíti. A tavalyiakhoz hasonlóan tízfős, illetve annál nagyobb csapatok előre is regisztrálhatják magukat a Kanadai Kereskedelmi Kamara irodájában. Céges támogatást és adományokat is szívesen fogadnak. Az adományozó cég neve felkerül a futás helyszínén felállított táblára, valamint Web-oldalukra.

A szervezők büszkék arra, hogy tavalyi bevételeiket egy olyan műszer beszerzésére fordíthatták, amely nemében első Magyarországon és folytatják a halálos kór elleni küzdelmet idén is. A Margitszigeti Atlétikai Centrumban szeptember 15-én immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a futást. Mindenkit szeretettel várunk a Kanadai – Magyar Kereskedelmi Kamara és a Kanadai Nagykövetség által támogatott 17. Fuss a rákkutatásért! jótékonysági futáson.

Szóljon hozzá!