ZETApress

hírportál

Felelőtlen tiltakozás!

A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára felelőtlennek és a betegbiztonságot fenyegetőnek minősítette a Magyar Orvosi Kamara azon tegnapi javaslatát, amely arra buzdítja a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendről szóló szerződést.

Takács Péter az orvoskamara tegnapi országos küldöttgyűlésére reagáló ma délutáni sajtótájékoztatón az OMSZ-székházban kijelentette: ez felelőtlenség, ami nemcsak a háziorvosokkal szúr ki, hanem a betegbiztonságot is veszélyezteti. Arra kérte a kamarát, hogy ettől a felelőtlenségtől és a tendenciózus csúsztatásoktól a későbbiekben tartózkodjon!

Az államtitkár rögzítette, hogy a BM-nek és az egészségügyi kormányzatnak nem az orvostársadalommal és nem az egészségügyi dolgozókkal van konfliktusa, hanem az kizárólag az orvosi kamarával. Az elmúlt időszakban a kormányzat minden törekvése ellenére nem jött létre partnerség a MOK-kal. Cáfolta, hogy az ágazatvezetés nem egyeztet a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel. Több alkalommal is egyeztettek a MOK-kal, a szakszervezetekkel, tudományos társaságokkal és a Magyar Tudományos Akadémiával – sorolta, kiemelve: folyamatos és élő párbeszédre törekedtek!

Azzal az állítással kapcsolatban, hogy a kormányzat nem egyeztet a MOK-kal, Takács Péter elmondta: ha finoman szeretne fogalmazni, akkor nem elegáns, ha durvábban, akkor nettó baromság. Többször is tapasztalták, hogy a tárgyalóasztalnál más hangzik el, mint napokkal később a nyilvánosságban. Az államtitkár az eseményen bemutatta a MOK háziorvoscsoportja vezetőjének neki elküldött e-mailjét, amelyben a kamarai tisztségviselő a szerződést jelenleg megküldött formájában elfogadhatónak minősítette megjegyezve, hogy annak aláírását a MOK ajánlani tudja a kollégáknak, majd három nappal később gyökeres fordulat állt be a MOK kommunikációjában.

A MOK javaslataira reagálva az államtitkár arról beszélt, hogy az elvek szintjén nagy véleménykülönbség nincsen köztük. Arra felvetésükre, hogy az egészségügy összeomlott volna úgy reagált: a magyar egészségügy továbbiakban is jól teljesít, a koronavírus-járvány hullámai alatt is jól teljesített, a járványkezelés példaértékűnek mondható, és erre a szervezettségre tovább kell erősítenünk!

Nem mondjuk, hogy minden tökéletes, pontosan tudjuk, hogy hol kell belenyúlni a rendszerbe ahhoz, hogy betegeink érdekében azt jobbá tegyük! – hangoztatta kiemelve, hogy nem megalapozottság nélküli a mostani átalakítás, a legnagyobb betegbiztonsági kockázatokat az ügyeleti rendszerben tárták fel. Épeszű ember nem gondolhatja úgy, hogy egy ágazatot irányító minisztérium abban érdekelt, hogy a jogszabály-módosítási javaslataival ellehetetlenítse az ágazatban dolgozók munkáját.

Az államtitkár mindenféle megalapozottságot nélkülöző mantrának nevezte a BM szemére hányt büntető jellegű hozzáállást. Az orvosok bérének nagyon jelentős mértékben történt emelésére utalva megjegyezte: mutassanak még egy olyan kormányt, amely úgy bünteti a rendszer szereplőit, hogy rövid időn belül négyszeresére emeli a fizetésüket! Összesítése szerint tavaly 1470 milliárd forinttal költöttek többet egészségügyre, mint 2010-ben, melyből 350 milliárd forint csak az orvosi bérekre ment el.

Takács Péter a konkrét béreket is ismertetve kijelentette, hogy az orvosok többsége többet keres havonta, mint az ágazatot vezető miniszter, az államtitkárról ne is beszéljünk! Utalt arra is, hogy hasonló béremelésre készülnek az egészségügyi szakdolgozóknál is: mostantól számított 14 hónapon belül két lépcsőben a legnagyobb mértékű béremelést fogják végrehajtani a rendszerváltás óta. Zárásaként arra hívta fel az orvosok figyelmét, hogy az alapot nélkülöző, érzelmekre ható szlogenszerű pontoknak ne üljenek fel, a tényeket vegyék alapul, azokból tájékozódjanak!

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a sajtótájékoztatón a többi között a mentőszolgálat céljának nevezte, hogy homogén, egységes, magas-szintű ellátást tudjunk nyújtani mindenki számára. – Nyugodtan és bizton állíthatom, hogy az OMSZ által működtetett ügyelet most is működőképes – jelentette ki a főigazgató, aki szerint ha a háziorvosok nem írják alá a mentőszolgálattal a szerződést, akkor nem az OMSZ, hanem a betegek fognak rosszul járni!

Szóljon hozzá!