ZETApress

hírportál

Uniós támogatás a Coca-Colának

Az egyik legnagyobb hazai munkavállalói képzési program uniós támogatásáról szóló szerződést írt alá a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. és az ESZA Kht. A százmillió forintos projekt segítségével mintegy hétszáz dolgozója számára szervez tréningeket a cég. A Coca-Cola a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programjának munkavállalók képzésére, oktatására kiírt pályázatán szerepelt sikerrel 2006-ban. A cég és az Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató (ESZA) Kht. most a 33 millió forintos vissza nem térítendő uniós támogatás folyósításáról szóló szerződést írta alá, adta hírül sajtószolgálatuk.

A 35 különféle tanfolyam a vezetői és informatikai, valamint az idegen nyelvi, ügyfélszolgálati és technológiai beruházásokhoz kapcsolódó képességek javítását szolgálja. Az uniós támogatásnak köszönhetően lehetőség nyílt az Ész-Bontó tehetséggondozó program elindítására is, amely az évek óta működő középvezetői utánpótlást biztosító gyakornoki programot egészíti ki.

A Coca-Cola több mint 120 esztendeje meghatározó szereplője a világ élelmiszeriparának, sikerünk elképzelhetetlen lett volna folyamatos megújulás nélkül. Szervezeti kultúránk fejlesztése, munkavállalóink képzése alapfeltételei annak, hogy alkalmazkodni tudjunk a piac állandóan változó elvárásaihoz, igényeihez. Erőfeszítéseinket ? pályázatunk támogatásával ? most az Európai Unió is elismerte? ? mondta a támogatási szerződés aláíráskor Bai József, a Coca-Cola Beverages (Magyarország) pénzügyi igazgatója.

A Coca-Cola folytatni kívánja a jövő év februárjában záruló képzési programot, a cég ennek érdekében várhatóan újabb európai uniós pályázatokon is megméretteti magát. A magyarországi kft. az athéni központú, 28 országot átfogó Coca-Cola Hellenic Bottling Company hazai vállalata. A dunaharaszti székhelyű, két palackozó üzemet és tíz regionális elosztóközpontot működtető cég 1200 dolgozót foglalkoztat. Az üdítők előállításához használt nyersanyagok és alapanyagok mintegy kétharmadát belföldi szállítók biztosítják. A Coca-Cola mostanáig százmilliárd forintot meghaladó összeget fordított magyarországi gyártókapacitásának kialakítására és fejlesztésére.

A cég az alkoholmentes italok között széles választékot nyújt, kínálatában szénsavas üdítőitalok (Coca-Cola, Coca-Cola Light, Fanta, Sprite, Lift, Kinley), természetes ásványvizek (NaturAqua), juice-ok, nektárok és gyümölcsitalok (Cappy, Cappy Ice Fruit), sportitalok (Powerade), valamint jeges tea (Nestea) egyaránt megtalálhatók. A vállalat üzemelteti a Yoppi forróitalok (kávé, cappuccino) kiszolgálására alkalmas automatákat is.

Szóljon hozzá!