ZETApress

hírportál

Regisztrálj a MÖS-nél!

Az oltásra való regisztrációban is segítséget nyújtanak az Ökumenikus Segélyszervezet egyes központjai. Azoknak segítenek, akik nem jutnak elég információhoz, illetve nincs technikai eszközük a regisztrációhoz – tudatta Kis Boáz, a MÖS sajtóreferense.

Bár folyamatosan növekszik Magyarországon a koronavírus elleni vakcinára regisztrálók száma, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai több hátrányos helyzetű régió, illetve csoport esetében tapasztalják, hogy szükséges az oltással kapcsolatos információhoz jutás támogatása, illetve a regisztrációhoz nyújtott technikai feltételek biztosítása.

A hátrányos helyzetű településeken sok ügyfél esetében szükséges ez a segítség. Vannak, akik nem rendelkeznek emailcímmel, nekik először ennek pótlásával kezdjük a segítséget. Ha szükséges azt is beállítjuk, elmagyarázzuk, hogy hogyan érik el telefonjukon a postafiókjukat. Vannak, akik eszköz vagy internetelérés hiányában nem tudnak regisztrálni, számukra rendszeres számítógép- és internetkapcsolatot biztosítanak intézményeinkben a kollégák – mondta el Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

A Felzárkózó települések program keretében létrehozott Jelenlét Pontok mellett az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának más központjaiban, így a biztos kezdet gyerekházak, a Tanoda, illetve Wáberer Ház intézményekben is segítséget biztosítanak a regisztrációhoz. A központok plakátokkal, internetes és közösségi platformok segítségével támogatják a rászoruló lakosok tárgyilagos tájékozódását is. A Sátoraljaújhelyen, Olaszliszkán, Szendrőben, Kaposváron, Lakócsán, Pusztakovácsi-Kürtöspusztán, Vizsolyban és Boldogkőújfalun elérhető segítséget nem csak azok vehetik igénybe, akik eddig is az intézményekbe jártak, hanem bárki, akinek szüksége van rá. A rendkívüli szolgáltatás működtetéséhez a karitatív szervezet képzést is biztosít munkatársai számára.

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei a fentiekben ismertetett új szolgáltatáson túl, a járványügyi előírásokat maximálisan betartva, egész évben segítik a rászorulókat.

Szóljon hozzá!