ZETApress

A fővárosi ellenzéki kerületvezetők benyújtották a számlát a fővárosnak. Olyan tevékenységekre kérnek pénz, amit senki sem rendelt meg tőlük, s amit a fővárosnak nyújtott Soros-pénzből már kifizettek. Azzal érvelnek, hogy a járvány elleni küzdelem állami feladat, így a járvány megfékezésére fordított költségeket az államnak kell helyettük viselni!

Hogy a fővárosi és kerületi önkéntes tevékenységeik mennyire voltak fontosak és hatékonyak, nem az én tisztem eldönteni, így nem is ebből indulok ki. Elmondom inkább legutóbbi álmomat. Sánta urat láttam magam előtt, akinek egyre nehezebb volt a járás. Háziorvosa az ortopéd sebészhez utalta, s a szakorvos meg a hosszú várólista miatt jövő ilyenkorra jegyezte elő csípőprotézis beültetésére. Minek várjak én addig? – gondolta emberünk, s az interneten talált is egy magánkórházat, ahol egy hónapon belül – igaz szép summáért – megműtenék. Csak egy bökkenője volt, szegényebb ő a templom egerénél!

Mivel nem voltak milliói a műtétre, Sánta úr a bankokhoz fordult, de mindenütt elutasították. Végső elkeseredésében egy uzsorást keresett meg, s mivel az egészség számára is mindennél fontosabb, elfogadta a kemény feltételeket. Felvette a pénz, kifizette a beavatkozást, a műtét is jól sikerült, s már boldogan ugrándozna is, ha ki merne lépni a lakásból és nem félne a behajtóktól, akik már többször megfenyegették: Adós, fizess!

Magányában a médiát bújva mentő ötlete támadt: mivel az egészség megtartása emberi jogunk, s ennek biztosítása állami feladat, a magánkórház borsos számláit, valamint az uzsoraszerződést elküldte az Egészségpénztárnak, hogy fizessék ki azok! Azzal indokolta kérését, hogy a hosszú várólista miatt végezte az állami egészségügy helyett a magánkórház a beavatkozást, s erre kellett neki uzsorakamatra pénzt felvennie. S mivel műtött csípőjével egyelőre munkát sem tudott találni, azt is követelte, hogy a járadék idejét emeljék fel háromról kilenc hónapra, az összegét még minimum százezer forintra. A választ már nem vártam meg, szerencsére felébredtem. Remélem elutasították kéréseit! Mindenkinek csak a megrendelt munkáért fizessünk, az önként vállaltakért senki se tartsa később a markát!

A karantén, a korlátozott kijárási tilalom idején sokan vállaltak önkéntes bevásárlást, ebédhordást és egyéb segítő tevékenységet. Nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutna ezért utólag az államhoz fordulni. Az éttermek is önként vitték az egészségügyi dolgozóknak az ingyen ebédet, s nem azért, hogy utólag benyújtsák a számlát. A BKK-járműveken is ingyen utazhattak az egészségügyiek, s nem azért, hogy utólag felszámolják! Vagy ne adjak nekik ötleteket?

Apropó önkéntesség! Vajon fő-polgármesterünk kivette-e részét a járványügyi küzdelemből, vagy csak otthonról üzengetett. Az 57 éves kormányfő be mert menni a járványkórházakba, míg a 45 éves főpolgármester félt bemenni a fővárosi fenntartású idősek otthonaiba. Ez nem az ő feladata – mondhatják sokan, de a személyes jelenléte sokat javított volna a megítélésében! Azt már tudjuk, hogy egy ifjúkori trauma miatt nem vezethet autót, azt is, hogy csak pár tíz métert szokott kerékpározni szolgálati kocsijából kiszállva a kamerák kedvéért. Mi fog vajon később kiderülni róla, ami miatt ennyire félt a vírustól?

Helyettese, az 58 éves Gy. Németh Erzsébet sem volt sokkal bátrabb. A Pesti úti Idősek Otthonánál ő is csak a kapu előtt mert a kameráknak nyilatkozni, majd gyorsan továbbállt még az országos tisztifőorvos asszony megérkezése előtt, míg a 61 éves dr. Müller Cecília bement és személyesen ellenőrizte az intézetet. Hiába no, nem vagyunk egyformák: vannak akik csak beszélni tudnak-mernek, de semmit sem tesznek, mert mások helyettük is elvégzik a dolgukat!