ZETApress

hírportál

Gyilkos tempó

A kormány mindent tudott, mégsem mentette meg az idős-otthonok lakóit! Sajtóhírek szerint csaknem minden 3. koronavírussal fertőződött beteg életét vesztette a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Ez az az intézmény, ahol a Pesti úti idős-otthon lakóit gyógykezelték – olvasható az MSZP közleményében.

A kormány pontosan tudta ezt, de inkább a hazudozást, titkolózást és a járványra vonatkozó adatokkal való manipulálást választotta azért, hogy azt a hamis látszatot keltse, hogy megfelelően kezeli a helyzetet. Hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, hiszen lassan kiszivárognak a valós adatok és napról napra kerülnek elő azok a történetek, amelyek alá is támasztják, hogy az államilag fenntartott kórházakban terjed leginkább a fertőzés. Nem készítették fel megfelelően a kórházakat, nem látták el megfelelő védőfelszereléssel a dolgozókat, és ami a legszörnyűbb az egészben, hogy nem tesztelték az embereket mielőtt visszaküldték őket az idős-otthonba, mert azt költségkímélésre hivatkozva megtiltották.

Ennél a pontnál meg kell állnunk egy pillanatra, hiszen ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a kormánynak fontosabb a hazug propaganda fenntartása, mint az emberek élete. Ha a hazug felelősségáthárítás és az emberek életének megmentése között kellett választani, akkor Káslerék nem haboztak. A kormány másokra mutogat és hazudozással próbálja letolni magáról a felelősséget. Mi viszont az első perctől kezdve világosan fogalmaztunk: ami ebben az országban történik, azért a kormány a felelős, azért Kásler Miklós bukott miniszternek azonnal távoznia kell!

A legfontosabb az emberi életek védelme, ezért az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy a kórházak és az idős-otthonok járványügyi védelmét erősítse meg! Ha a kormány magától nem hajlandó erre, akkor a magyar népnek kell kikényszerítenie a méltó és igazságos lépéseket. Az MSZP, mint az egyetlen baloldali parlamenti erő pedig ennek érdekében indított aláírásgyűjtést – fejeződik be Korózs Lajos Népjóléti bizottsági elnök levele.

Jómagam már áprilisban megírtam, hogy a nagyszámú ágyfelszabadítás is a járvány terjedésének fokozódását szolgálta: a harmincezer üres ágyon nem terjedt a fertőzés. Örülök, hogy végre ezt az ellenzék is megértette. Már csak az aggaszt, hogy az egészségügyi szolgáltatások újraindításával és tízezer üres ágy fokozatos feltöltésével a járvány most fog elszabadulni!

Szóljon hozzá!