ZETApress

hírportál

Levél az elnökökhöz

DiákmunkaLevélben fordult a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdek-képviseleti Szövetsége Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Kövér László házelnökhöz azért, hogy segítsék a Czeglédy Csaba cége által megkárosított diákok állami kártalanítását ? tudtuk meg délután az Aranytíz Kultúrházban.

Azt kérik továbbá, hogy segítsenek visszaállítani a közbizalmat az iskolaszövetkezeti piac iránt ? mondta el Fiák István, a szervezet elnöke. Tavaly a teljes szektorban 129 iskolaszövetkezet 41,5 milliárd forint árbevételt termelt és mintegy tízezer megbízónak teljesített. Munkájukkal csaknem 130 ezer diáknak biztosítottak 35,3 milliárd forint jövedelmet. Hozzátette: ez is bizonyítja, hogy az iskolaszövetkezeti diákmunkának fontos társadalmi értéke van, a diákok ugyanis így tudnak a megélhetésükhöz és a taníttatásukhoz részben, vagy akár egészében hozzájárulni.

Fiák István szerint felméréseik igazolják, hogy azok a diákok, akik tanulás mellett dolgoznak, a későbbiekben kétszer annyi eséllyel helyezkednek el a munkaerő-piacon, mint a tanulás mellett nem dolgozó társaik. A szövetség azt kéri a kormányfőtől és a házelnöktől, hogy segítsenek a szektor iránti közbizalom helyreállításában! ? mondta az elnök. Konkrét szabályozási javaslatot nem tettek, mert nem kívánták elvenni ezt a szerepkört a jogalkotótól. Szervezetük azt szeretné elérni, hogy ne legyenek további károsultak, a politika pedig tisztítsa meg a piacot a diákokat megkárosító szereplőktől. A politikának már csak azért is felelőssége van ebben a kérdésben, mert a diákokat megkárosító kör évek óta garázdálkodhatott az iskolaszövetkezeti szektorban, annak ellenére, hogy ugyancsak ebben a szektorban végzett tevékenységük miatt a bíróság 2003-ban jogerősen már elmarasztaló döntést hozott.

A Czeglédy Csaba nevéhez fűződő Humán Operátor Zrt-hez kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmunka után nem fizette ki a diákok májusi és júniusi bérét. Ez becsléseik szerint mintegy ezer diákot érint, állami kártalanításukhoz kér segítséget a DiákÉSZ. Ezt azért teszik, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Humán Operátort és a hozzá kapcsolódó iskolaszövetkezeteket 3,3 milliárd forint be nem fizetett közteher miatt üldözi, és nem látják biztosítottnak, hogy marad fedezet a károsult diákok kifizetésére is. Végső elkeseredésükben fordultak a házelnökhöz és a kormányfőhöz ? mondta el Fiák István. Múlt csütörtöki sajtótájékoztatójukról idekattintva olvashatunk.

Az úgynevezett Czeglédy-ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyészség. Czeglédy Csaba jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A gyanú szerint az általa vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyészség szerint Czeglédy Csaba, aki egy ? a többi között magyarországi multinacionális cégeknek diákmunkásokat közvetítő ? szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt többszintes céghálót működtetett, hogy így kerüljék el a közterhek megfizetését. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is több ügyben ellátta.

Szóljon hozzá!