ZETApress

hírportál

Ajtóstul a Tisztelt Házba

A korona éppen hét éve költözött be a Parlamentbe, írtuk meg tegnap, a köztársasági elnök meg négy éve költözött ki onnan a Sándor-palotába. Csak két gazdája maradt a háznak, mert a kormányfő továbbra is ott maradt. Az utóbbi 12 év nyugalomban telt, de korábban nem volt ez így. A kilencvenes évek első felében többször törte meg robbanások zaja a környék csendjét. Így történt ez több ?94-es szombaton.

Hatalmas robbanás reszkettette meg a levegőt június 11-én hajnali fél 3-kor a pesti rakparton Az Országház XIX. kapuját szakította be a detonáció, s a száz éves épület több mint száz ablaka betört Az őrség a közelben tartózkodott ? szerencsére egyikük sem sérült meg ?, így rögtön értesíthették a zsarukat. Lezárták a környéket, majd öt-öt bűnügyi technikus és tűzszerész szállta meg a területet Az ORFK eme különleges ügyekkel foglalkozó csapatát Vedres Mátyás alezredes, egykori jégkorong kapus vezényelte. Reggel 6-tól délután 4-ig vallatták a helyszínt, a sajtó viszont hiába vallatta az eredményről az alezredest A nyomozás érdekében olyan mesterien hárította el a kérdéseket, mint a jégen tette a szélsebesen száguldó korongokkal.

Sok mendemonda kering a robbanóanyagról. Egy biztos: nem amatőr helyezte el. Időzített szerkezet volt, s mint a fültanúk elmondták, egy kisebb robbanás indította el a nagy durranást A kapuval szembeni kamerának látni kellett a gyújtószerkezet elhelyezését, csak épp felvételt nem készített a tettesekről. A hivatalos verzió szerint nem tartozott hozzá felvevő, míg a pesti verebek mást csiripelnek. Állítólag ez a kamera nem is az ország házát védte, hanem a rakparton száguldozó autókat figyelte. Jól jött a gyorshajtóktól beszedett birság az államkincstárnak.

Ne fotózd a Parlamentet!

A robbanás utáni órákban két holland állampolgárt is köröztek. Ők a sötét éjszakában fényképezni másztak át a kerítésen a robbanást megelőző félórában. A posztoló rendőrök észlelték és igazoltatták őket, de elfelejtették felírni az adataikat. Nem szerepeltek a nyilvántartásban, így útjukra engedték őket. Kiválóan megfigyelték viszont az arcukat, mert már szombat délelőtt remek fantomképek készültek róluk. Siófokon ennek köszönhetően rövidesen rendőrkézre kerültek. Tanúként hallgatták ki őket, s a hivatalos verzió szerint nem láttak semmit. Egyik napilapunk mégis megszellőztette, hogy értékes információkat adtak, így legalább ők is potenciális áldozattá válnak, ha a tettes is olvassa a lapot.

S hogy kik lehetnek az elkövetők? Ezt is csak találgatni lehet Egyesek szerint a szélsőjobb áll a háttérben, a választások eredményét megkérdőjelezendő. Mások a szélsőbalra gyanakszanak. Egyeseknek nem tetszik ez a túlzott szabadság, s a terrorcselekmények elszaporodásával diktatúra bevezetéséről álmodoznak. Akadnak, akik a szegedi és szabadkai templomrobbanásokkal hozzák összefüggésbe a Parlament elleni támadást. Legtalálóbban egy régi csehszlovák film címével jellemezhetjük az esetet. Senki nem tud semmit.

Az Országház védelmét most szigorítani akarják és fejleszteni a technikát. Kónya Imre ügyvezető belügyminiszter a három tulajdonosban látja a legfőbb akadályt erre, meg a pénz hiányában. Sokan Sabjanics dandártábornoknak, a Köztársasági Őrezred vezetőjének a fejét követelik. Fejlett demokráciákban egyébként is megváltozik a kormányok váltásakor a testőrök személye, s ez nálunk is elvárható. Lehet, hogy a robbantó csak ennyit szeretne elérni, mi viszont sokkal nagyobb léptékben gondolkodunk? Nem tudni, hogy mi lehet a valódi ok.

Bízzunk abban, hogy csak egy őrült elme szüleménye volt a detonáció! Baj csak akkor van, ha egy őrültet használnak fel a sötét erők aljas tervük megvalósításához. Matuska Szilvesztert is felhasználták valakik. Ne hagyjuk, hogy megismétlődjön a történelem! ? írtuk 12 évvel ezelőtt. Holnap arról számolunk be, hogyan gyanúsították meg a robbantásokkal ok nélkül egy hazai kollégánkat, egy frankfurti lap budapesti tudósítóját.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » A gyanú árnyékéban

Szóljon hozzá!