Meddig tartson az életfogytig?
A strasbourgi Európai Bíróság nem jogerősen ugyan, de elmarasztalta a Magyar Államot a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés jogintézménye miatt. Nem az zavarta a taláros testületet, hogy ezt többször is kiszabták bíróságaink, hanem az a bajuk vele, hogy 20-25 éven belül nem vizsgálják felül az ítéleteket.
A Reform Hírmagazin parlamenti tudósítójaként 1996-ban arról beszélgettem a törvénytervezetet kiötlő Szájer József ellenzéki képviselővel, vajon nem az igazságügyi szervek látják-e majd kárát annak, ha az elítélt nem lesz érdekelt a fegyházbeli jó magaviseletben, az együtt működésben? Úgy gondoltam, meg kell adni neki az esélyt a szabadulásra, mert ellenkező esetben a minden mindegy alapon úgy a felügyeletet, mint rabtársait a halálbüntetés eltörlése miatt bármikor megtámadhatja.
A képviselő úr akkor elmondta, hogy a büntetés-végrehajtásnak kell megoldania a tényleges életfogytosok elkülönítését és fokozott őrzését, s amikor az ezredfordulón az I. Orbán-kormány bevezette a büntetést, ezt meg is tették. Minden életfogytost magánzárkába tettek, nem kell dolgozni járniuk, nert zárkájukban dolgozhatnak, sétára is a rabtársaik nélkül kísérik őket. Ezzel nem csak tőlük védik rabtársaikat, de őket is megvédik azok bosszújától. Mivel nincs zárkatársuk, nem csicskáztathatja senki őket.
A strasbourgi ítélet persze nem azt mondta ki, hogy 20-25 év múltán ki kell őket engedni, hanem csak azt, hogy 20-25 év múltán felül kell vizsgálni, hogy ki lehet-e őket engedni, vagy újabb öt év beljebbet kapjanak. Ezt egyébként nem csak a tényleges, de minden életfogytosnál be kellene vezetni, azoknál is, akiket jogerősen arra ítéltek, hogy csak 30, vagy 40 év múlva kerülhessenek feltételesen szabadlábra. Miért ne kaphatnának 20, vagy 25 év múlva esélyt, legfeljebb az eljáró bíró másként dönt.
Persze az is kérdés, jó lesz-e egy 50 évesen tényleges életfogtilanra ítélt rabnak, ha 25 év múltán, 75 évesen kiszabadul. Mihez kezd majd odakinn a magánzárka nyugalma után? Hol alszik, mit eszik, miből él majd vénségére. Akkor már nem lenne jobb odabenn, a megszokottban? Vajon az európai bírák gondoltak-e erre? S miért ítéltek meg többmilliós kártérítést a Magyar Államtól annak a fegyencnek, akit mintegy 10 éve ítéltek tényleges életfogytra? Ő még nem töltött benn 20-25 évet, így nem szenvedett hátrányt az ítélettel. Más lenne a helyzet, ha már 30 éve benn ülne, de ilyen rab nincs a magyar börtönökben.
Azt sem értem, mire használhatja majd a rab odabenn a milliókat, hiszen a havonta felhasználható kiétkezési költség limitált. Be akarja fektetni a szabadulását követő évekre? S mi van, ha 20-25 év után, majd ötévenként mindig beljebbet kap? Mire költi a pénzt, s mi lesz, ha holnap kiveszik a magánzárkából, átteszik egy olyan körletre, s olyan zárkába, ahol ő a leggyengébb, s rabtársai terrorizálják? Megveszi tán a kártérítési pénzzel a jóindulatukat? Ahhoz odabenn úgysem tud hozzáférni, a rezsim viszont alaposan megkeserítheti az életét! Erre is gondolgatott volna, s ügyvédje is figyelmeztethette volna mielőtt feljelentette külföldön a Magyar Államot!
