ZETApress

hírportál

Tájékozottan Budapesten

A BTH és a BRFK együttműködésével elkészült a Tájékozottan Budapesten című információs kiadvány a magyaron kívül angol, német, olasz és francia nyelveken, tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón. A figyelemfelkeltő leporellót 2004-től évenkénti frissítésben adják ki, mert szeretnék a hazai és külföldi turistákat segíteni abban, hogy zavartalanul élvezhessék budapesti tartózkodásukat.

Idén hatszáz frissen végzett rendőr állt szolgálatba a fővárosban, mondta el Tóth Gábor főkapitány. Szerettem volna megtudni, mennyi közöttük a vidéki, őket mennyi ideig tarthatják itt, s a főváros segíti-e lakástámogatással letelepedésüket, de választ nem kaptam kérdésemre. A főkapitány azt sem mondta meg, hogy a hatszáz rendőrből mennyien beszélnek idegen nyelveken. Nem kötelező az idegennyelvtudás a közterületi szolgálatban, felelte kollégánk kérdésére, ezért erről nem is vezetnek statisztikát.

A külföldiek közül a németek jönnek legtöbben. Őket követik a brit, olasz, amerikai, spanyol, francia, olasz, skandináv és kínai turisták. Többen hiányolták a teremben, hogy orosz és spanyol nyelvű kiadványok nem készültek. Fekete László BTH vezető elmondta, hogy az orosz piac is nagyon fontos számunkra, ezért megfontolják a javaslatot.

Az tömegközlekedést, ezen belül az éjszakait is igénybe veszik a külföldiek, s nem a legjobb tapasztalatot szerezhetik. Különösen az ellenőrök és biztonsági őrök fellépése hagy némi kívánnivalót. Nagyon udvariatlanok, fogalmazta meg laptársunk. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a BKV-tulajdonos főváros képviselőjeként elmondta, hogy az ellenőri munka nem a szakma csúcsa. Örülnek, ha jelentkezik valaki. A külföldieket nem is büntetik, csak jegyet vetetnek velük. A visszaélésekért elnézést kért, s megígérte, hogy az őröket és ellenőröket is fokozottabban ellenőrzik majd, és elbocsátják az oda nem illő munkatársakat.

A Magyar Rádió riportere az iránt érdeklődött, mit tesz a rendőrség a holnapi melegfesztivál biztosításaként, hogy a tavalyi atrocitás ne ismétlődhessen. A BRFK főkapitánya szerint ez is egy esemény a sok között, ugyanúgy biztosítják, mint a többit, de nem függ össze szorosan az idegenforgalommal. Mivel a rendezvényre számos külföldit is várnak, többen csodálkoztunk a válaszán.

Szóba került még az aluljárók rendje, pontosabban rendetlensége is. A takarítást a Fővárosi Közterület-fenntartónak kell gyakrabban elvégeznie, míg az ellenőrzéseket a rendőrök mellett a közterület-felügyelőknek kell végezniük. Határozottabban kell fellépni a valutázók és a pirosozók ellen is. Van munka elég, nem lehet lazsálni a közterületeken!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Elverték a melegeket

Szóljon hozzá!