ZETApress

hírportál

Bírái előtt a móri vádlott

Én csak az ajtóban álltam, Nagy László lőtte le a nyolc embert, mondta Weiszdorn Róbert a Fejér Megyei Bíróság büntetőtanácsa ugyanúgy, mint tette tavaly februári őrizetbe vételekor.

Most már könnyű mindent egykori bűntársára fognia, mert N. tavaly nyáron cellájában öngyilkosságot követett el. W. korábban is, most is tagadja az áldozatok lelövését. Elmondása szerint ő csak odakinn hesszelt, nem is akart odamenni, s csak az egykori börtönőr kényszerítette a részvételre. Ha mégis gyilkosként ítélik el, életfogytig, ha csak bűntársként, úgy határozott ideig maradhat majd a rácsok mögött.

Kaiser Ede is figyelemmel kíséri a per alakulását. Korábban őt ítélték el jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a nyolc ember megöléséért, de rég bebizonyosodott ártatlansága. A bíróság mégsem mentette fel azóta sem, így továbbra is a rácsok mögött éli az életét. Az igazság malmai lassan őrölnek, de az emberi élet felőrléséhez ez is éppen elég!

Szóljon hozzá!