ZETApress

hírportál

Thürmer is gyászol

A tragédia nem csupán jogi és technikai kérdés ? mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. A szombat éjszaka történt, három halálos áldozatot követelő Nyugati téri tragédiáról kijelentette: osztozunk a családok fájdalmában, hiszen akár a mi gyerekeink is ott lehettek volna.

Mint köztudott, szombat éjjel a Nyugati téri West-Balkánban három lány életét vesztette. A rendezvényre háromszáz helyett háromezernél is több vendéget engedtek be a rendezők. Odabenn ismeretlen okból pánik tört ki, s a menekülő tömeg két középiskolás és egy 24 éves lányt eltaposott. Most törvénymódosítás készül a hasonló borzalmak megelőzésére.

Támogatjuk, hogy a kormány azonnali jogi intézkedéseket tervez a szórakozóhelyek normális működésének szabályozására, de a tragédia nem csupán jogi és technikai kérdés. Az elmúlt 20 évben a tőkés rendszer tönkretette a fiatalok kulturált szórakozásának, a szabad idő értelmes eltöltésének szinte minden lehetőségét. Drága a mozi, a színház, megfizethetetlen a sport. Nincsenek állami szervezetek, amelyek felelősek lennének a fiatalok életéért. A tragédia a tőkés Magyarország tragédiája, gyors és alapvető változásokra van szükség! ? követeli Thürmer Gyula.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Bezár a ház | ZETApress

Szóljon hozzá!