Postán, vagy személyesen?
A napokban velem együtt többtízezer személy- és vagyonőr kapta meg a befizetési csekket a kamarától. Március idusáig kell feladni a postán az idei tagdíjat, s az új igazolványt is a postás hozza majd ki április végéig, írta egy régi olvasónk.
Úgy döntöttem, inkább a budapesti, Kádár utcai irodában fizetem be az 5200 forintot. Az ügyintézőnő át is vette a pénzt, rögvest el is készíttette az új igazolványt, a régit viszont ezzel egyidejűleg bevonta. Ez már úgysem kell ? mondta ?, kettő meg minek?
Most már csak azt nem értem, hogy a postai ügyintézés miért másabb a helyszíninél? Akkor nem vonják be a régit ? a postás sem ennek ellenében adja át az újat ?, így akkor azt is megtarthatom. Kérdésemre a hölgy sem tudott válaszolni, s mivel többen álltak mögöttem, nem akartam feltartani a sort. Ha őket sem zavarta a csere, én sem akartam okoskodni.
Az útlevélnél is akadtak furcsaságok
A ?90-es években ? az okmányirodák megjelenése előtt ? a helyi önkormányzatok ügyfélszolgálatai végezték a lejárt útlevelek cseréjét. Nem volt fontos odamenni, lehetett ezt postai úton is intézni. Ajánlott levélben kellett elküldeni a kitöltött és aláírt igénylőlapot, s az illetéket is akkor kellett leróni okmánybélyegen. Mivel a ferencvárosi hivatal és a posta közel volt egymáshoz, inkább odavittem a család minden tagjának igénylőlapját a félfogadási időben. Minek fizessek értük kézbesítési díjat is? ? gondoltam.
Az ügyfélszolgálati tisztviselőnő csak az én papíromat vette át, családtagjaimét nem. Egy BM rendeletre hivatkozott, mely szerint a visszaélések elkerülése érdekében csak személyesen lehet azokat benyújtani. ? És a postán miért lehet a másét is feladnom? ? kérdeztem. ? Mert rájuk más szabályok vonatkoznak ? felelte, s nem is vitatkozhattam tovább. Hazafelé a postán adtam fel családtagjaim papírjait. Ez nem csak felesleges sorban állást, de értelmetlen pénzkidobást is okozott. Lehet, hogy így toborzott akkoriban a BM a Magyar Postának ügyfeleket?
