Szigorodnak a büntetések
Az előéleti pontrendszer szigorításáról döntött az Országgyűlés utolsó idei ülésén. Kondorosi Ferenc kormánybiztos a mai szóvivői tájékoztatón a gyakorlati változásokról beszélt. A kormány Új rend és szabadság programjában minden eddiginél határozottabb fellépést ígérnek.
Évente egy közepes községnyi, azaz 1200-1300 ember hal meg közútjainkon, s évente mintegy százezer gyorshajtás miatti feljelentésnek nem lehet érvényt szerezni. Ezen igyekszik változtatni az a jogszabály, hogy a gépjármű tulajdonosát is felelősség terheli, ha nem sikerül azonosítani az elkövetőt, a gépjárművezetőt.
Már félmillió embernek van legalább egy büntetőpontja, mégis mindössze 350-nek vonták be eddig a jogosítványát a begyűjtött 18 pont miatt. A ponthatárt nem csökkentik, a kiszabható büntetőpontok számát viszont január elsejétől kettővel növelik Kirívó esetekben már kilencet is kiszabhatnak, míg egyéb esetekben háromról ötre emelték a kiszabható maximumot. Az elévülési idő az eddigi kettőről három évre emelkedik.
Egy után-képzéssel kilenc pontot írnak jóvá annak a gépjárművezetőnek, aki 12 pontnál kevesebbet, hatot, ha ennél többet gyűjtött be. Az után-képzések szisztematikusan egymásra épülnek, így aki többön is részt vesz, az mindig újabb ismeretekkel lesz gazdagabb, mondta el kérdésemre a kormánybiztos.