ZETApress

hírportál

A személyzetes írni sem mert

A minap közöltük egy régi olvasónk levelét. Őt behívták a felvételi beszélgetésre, majd személyi anyagát a kukába dobták. Mai levélírónkra még csak nem is voltak kíváncsiak egy észak-pesti biztonsági cégnél, ahová a végrehajtó állományt segítő gépkocsizó járőri munkára jelentkezett.

Nyár elején válaszoltam e-mailben egy újsághirdetésre, kezdődik a történet. Személy- és vagyonőri kamarai tag vagyok, fegyverkezelői vizsgám, érvényes pszichológiai és orvosi vizsgálatom van, írtam a jelentkezésben. Érettségiztem, szervezői és vezetői tanfolyamot végeztem. Kezelői szinten ismerem a számítógépet, fényképezni is tudok. A és B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezem. Egészségügyi végzettségem lévén a járőr kocsikban rendszeresített defibrillátor kezelése sem okozhat gondot számomra.

Vezetői gyakorlatot művezetőként szereztem, míg vagyonvédelmi területen korábban fegyveres biztonsági őrként, később fegyveres pénzkísérőként, majd objektumőrként dolgoztam. Az intézkedések megtétele, a végrehajtó állomány segítése, a jelentések megfogalmazása és az ügyek kivizsgálása sem okozhat gondot számomra. Bérigényt nem írok, a munkakörben szokásos fizetést várom el magamnak is! ? fejeződött be levelem.

Néhány napot vártam, de a válaszlevél nem érkezett meg. Felhívtam a cég honlapján talált személyzeti vezetőnőt, s többszöri próbálkozás után végre vele is beszélhettem. Rengetegen jelentkeztek, mondta, de többségük a másik hirdetésünkben megjelölt bolti őri helyekre pályázott. Az elkövetkező két hétben nem lesz időm Önnel foglalkozni, mert napi negyven főt kell meghallgatnom. Ha lemegy a roham, hívni fogom.

Sajnos a várt hívás a kritikus két hét után sem érkezett, ezért újabb e-mailt küldtem a hölgynek. Remélem kipihente már a sok-sok jelentkező meghallgatását, hiszen mint két héttel ezelőtti telefonbeszélgetésünkkor elmondta, napi negyven embert is kell fogadnia, kezdtem soraimat. Mivel a hirdetésben egy üzletközpontba is kerestek biztonsági őröket, így a jelentkezők nagy száma is természetes. Jómagam nem erre, hanem a végrehajtói állományt segítő vezetői munkára jelentkeztem. Tudom, hogy nem oszthatom be az idejét, de mivel a héten még szabadságon vagyok, kérem, hogy mielőbb találkozzunk! Üzenetrögzítős telefonszámomat már ismeri, de kérem, hogy inkább e-mailben válaszoljon! (Kisebb a félreértés, félrehallás veszélye!) ? fejeztem be levelem, de válasz erre a levélre sem érkezett.

Egy hét elmúltával újra hívtam, s ha nehezen is, de megint létrejött a telefonkapcsolat. Egyelőre nem aktuális a dolog, mondta, de ha megüresedik az állás, hívni fogom. Miért nem beszélhetünk korábban? ? kérdeztem, de a hölgy elfoglaltságára hivatkozott. Mondanom sem kell, hogy a készülék azóta sem csengett lakásomon. Azt sem értem, hogy miért nem tudott elektronikus levelet küldeni, hiszen e-mail címe is fenn van honlapjukon, s én is azon találtam meg. Lehet, hogy csak fogadja a leveleket, de a válaszadás nehezére esik? Csak nem attól fél, hogy a szó elszáll, az írás viszont megmarad? ? fejeződik be olvasónk története. A cég nevét ő sem kotyogta ki, mert egy vérbeli biztonsági őr tud titkot tartani!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Adatgyűjtés ellenőrzéshez

Szóljon hozzá!