ZETApress

hírportál

Zsanett elbizonytalanodott

Szabadlábra helyezték a nemi erőszakkal gyanúsított öt rendőrt tegnap a fővárosban. Vádlójuk, E. Zsanett a szembesítésen elbizonytalanodott, s nem tudta megmondani, ki hatolt bele hátulról május közepén. Eleve csak két rendőrt vádolt tettlegességgel ? közülük egyet fajtalansággal, másikukat közösüléssel ? míg a többi három csak passzív szemlélője volt az esetnek.

A három passzívból állítólag az egyik nem is látott semmit, mert a rendőrautóban aludt. Mivel a szolgálati szabályzat ezt is tiltja, így emiatt mindenképpen felelnie kell. Gyalogos szolgálatra volt beosztva, így két passzív társához hasonlóan neki sem volt semmi keresnivalója a rendőrautóban.

Sokan nem értik, miért várt az öt rendőr a jelentkezéssel a gyanút követően egy hétig, s miért csak az egy hónappal ezelőtti kiválasztáson vált ismertté a személyük. Miért nem mondták el a hármak már a második napon, hogy ők ott voltak ugyan, de ártatlanok az erőszakban. Talán a betyárbecsület játszott szerepet ebben, s az is lehet, hogy erőszak nem lévén, fel sem tételezték, hogy őket és kollégáikat keresik.

Ha a hármak már másnap felfedik kilétüket, ezzel nem csak a két kollégát, de óhatatlanul magukat is feldobták volna, s mindnyájukat társuk árulóinak tartotta volna a testület. Talán maradhattak volna egyenruhások, de maradásuk nem lett volna társaik előtt. Így, hogy vállalták a sorsközösséget, együtt ültek 30 napig társaikkal a hűvösön, még hősként is jöhetnek ki az ügyből. Azon is elgondolkozhatunk, hogy mind az ötük ártatlanságának esetleges bebizonyosodása esetén mi lesz a miattuk leváltott rendőri csúcsvezetőkkel és volt miniszterükkel?

A DNS vizsgálat eredményét mára ígéri az ügyészség. Pletykaszinten elterjedt, hogy a lány fehérneműjén két férfi nyomát találták, de egyik sem a rendőrüktől származik. Zsanettnek állítólag a Huligans együttes énekese a barátja, s kié lehet a másik nyom, vagy esetleg mindkettő? Kérdés, hogy ez kiderül-e valamikor. A lányról egyébként is több elmarasztaló hír jelent meg a médiában, amit csak azért nem ismétlünk meg, hogy nehogy mi is a vádlottak padjára kerüljünk.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Névtelen elkövetők

Szóljon hozzá!