ZETApress

hírportál

Éhbérért őrködnek?

Lelkesen üdvözöltük csütörtökön a rendőrkapitányságok júniustól való civil őrizetét, most viszont már nem tudjuk, hányadán állunk velük. Már aznap este híre kelt, hogy a BRFK szerződést bontott Bodrácskáékkal, Leyrer Richard tulajdonostárs ? a Zsaru Magazin egykori főszerkesztője ? viszont továbbra is élő szerződésről beszélt.

Azt is olvashattuk a lapokban, hogy alig több mint kétszáz forintért védik majd az őrök az objektumot. Ha ezt a bejelentést a lakosság megnyugtatására szánták, alaposan melléfogtak. Ez a pénz jóval kevesebb, mint amit ezért a munkáért egy fegyveres biztonsági őr megérdemel. A civil biztonsági őröknek ennek dupláját, kiemelt helyeken a tripláját is kifizetik. Ha a kapuőrök csak ennyit kapnak, azzal nem a rendőrség költségvetését kímélik, hanem a tulajdonosok a saját zsebeiket tömik.

A cég a munkanélkülieken kíván segíteni, nyilatkozta Bodrácska a Busznak. Ők biztosan ráérnek 24/48-as szolgálatban 240 órát is őrködni, mely kétszáz forintos órabérrel 48 ezer forint. Ez alig több mint kétharmada a minimálbérnek, míg a munkaidő másfélszerese a heti negyven órásnál. Mi ez, ha nem kizsákmányolás, s akkor még segítségről mernek beszélni? Ha a törvényben rögzített minimálbérrel számolunk, legalább négyszáz forintos órabért kell adni az őröknek tisztán, mivel a minimálbér adómentes. Ennek felét ajánlani, majd ezzel még el is dicsekedni, igazi cinizmus! Reméljük, hogy a kétszáz forint csak félreértésen alapul.

Szóljon hozzá!