ZETApress

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi a Pech-családban. Petike és édesanyja együtt reggeliztek a konyhában, majd elindultak az óvodába. A süketnéma kisfiú már nagyon örült, hogy megint együtt játszhat pajtásaival. Egy hétig feküdt otthon betegen, és nagyon hiányoztak neki a társai.

A járdán az édesanya hirtelen megállt, és visszafordult. Már reggelizés közben is furcsa szagokat érzett a konyhában. Attól félt, hogy nem zárta el a gázcsapot. Szájából most sem hiányzott az égő cigaretta.

A kisfiú nyugodtan várt. Nem tudta, miért ment vissza az édesanyja. Továbbra is a csúszdára és a fogócskákra gondolt. Szeretett volna már az oviban lenni, de az anyuka csak nem jött. Mosolyogva hátrafordult, apró keze összerándult, tétova vad mozdulatokat tett. Torkából kivehetetlen és leírhatatlan hangok törtek elő: a majom makogása, a pulyka gurgulázása közti elborzasztó, értelmetlen, lélektelen, szentségtörő rikoltozás, ördögi anyanyelv. Aztán csak állt ott tovább mozdulatlanul, remegő ajkakkal. Ahol az imént a házuk állt, egy romhalmaz füstölgött.