ZETApress

hírportál

Véget ért a szappanopera

Balassagyarmat címereFolytatásos szappanopera, avagy hogyan rúgjunk öngólt saját kapunkba? Mégsem költözhet Balassagyarmatra a Nógrád Megyei Közgyűlés? Vagy mégis? Nem, mégsem? ? teszi fel a kérdést Nagy László, a BBK főszerkesztője.

A szappanopera 1-4. részét november 9-én már megírtuk, következzen az 5. rész: Balla Mihály, Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője 2014. november 10-i dátummal, az aznapi országgyűlési ülésre önálló képviselői módosító indítványt terjesztett elő, amely elhagyná az előzőekben említett előterjesztés mondatát. Az indoklás szerint: A módosítás azt biztosítja, hogy a megyei önkormányzat székhelye a megye olyan városában is lehessen, amelyet a város történelmi, gazdasági és társadalmi jelentősége indokol. A módosítás nem érinti a megyeszékhely jogi, közigazgatási, államigazgatási státuszát. A 2011-ben megalkotott önkormányzati törvény 2012 januárjától a megyei közgyűlések feladatkörét az eddigi intézményfenntartói szerepből stratégiaalkotó, a területfejlesztést és annak tervezését, koordinálását szolgáló funkcióvá változtatta. A megyei önkormányzatok legitimációját a megyeszékhelyen kívüli szavazatok biztosítják. Mindezen túl a párhuzamos területfejlesztési jogszabályok kiemelik a megyei rendszerekből a megyeszékhelyeket. A megyei önkormányzatok fent említett feladataikat a megyeszékhelyen kívüli településen is felelősséggel el tudják látni.

Szappanopera 6. rész: Az országgyűlési bizottságok elkezdték a törvénymódosítások tárgyalását, a Gyarmati Televízió ? először fennállása óta ? egyenes adásban közvetítette a Parlamentből az eseményt. A november 13-i bizottsági nap azzal zárult, hogy az Igazságügyi és a Törvényalkotási Bizottság is támogatta Balla Mihály módosító javaslatát, vagyis Balassagyarmat került előnybe, a közgyűlés ülésezhet Salgótarjánon kívül is.

Szappanopera 7. rész: Az index november 14-én hosszú cikkben foglalkozott a költözés-nemköltözés kérdésével. Az írás szerint demokratikus szavazás lesz a Fideszben, november 17-én a Fidesz frakció tárgyalja ezt a kérdést is: ……a két egymással szembemenő álláspont teljesen megosztja a frakciót, az ügy nagyon felpiszkálta a képviselőket, ezért heves összecsapás várható költözéspártiak és tiltók között. Kósa Lajost a salgótarjáni fideszesek kérték fel, hogy segítsen be a megyében kirobbant csatározásba, de nyilatkozni a frakcióülésig nem szeretett volna. Rogán Antal pedig nem akar állást foglalni a két javaslat között, mert a hagyományokkal szembemenő költözéspártiak érvelését is logikusnak találta, ezért szavazásra bocsátja Balla Mihály indítványát is.

Szappanopera 8. rész: A Fidesz frakció november 17-i, ülésén nagy többséggel úgy döntött, hogy Salgótarján maradjon a megyei közgyűlés székhelye, az országgyűlési szavazáson ilyen értelmű törvénymódosítást fog támogatni.

Szappanopera 9. rész: Az Országgyűlés a november 18-i ülésén 123 igen, 31 nem szavazattal úgy döntött, hogy a megyei önkormányzatok csak a megyeszékhely településén működhetnek. A helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 27.§ (1a) megszavazott kiegészítése: A megyei önkormányzat székhelyét a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében a megyeszékhely település területén határozza meg. Így eldőlt, Balassagyarmat egyhamar se a megyei közgyűlésnek nem adhat otthont, se megyeszékhely nem lesz. Szappanoperánk ezzel véget ért, mindenki menjen dolgára és jól eméssze meg a történéseket!

Szóljon hozzá!