ZETApress

hírportál

Megvitatják a javaslatot

Progresszívnek és hitelesnek jellemezte a kormány legutóbbi ülésén a konvergencia vitaanyagot. A tervezetet a jövő héten, több fórumon is megvitatják. Véleményt mondanak róla három parlamenti bizottságban, az érdekegyeztető tanácsban, valamint az öt párti tanácskozáson. Az Állami Számvevőszék, és a Magyar Nemzeti Bank is állást foglal a témában. A javaslatok figyelembevételével a jövő csütörtöki kormányülésen mondják ki a végső szót a miniszterek.

A konvergencia program lényege, hogy az ország felzárkózzon az uniós követelményekhez, s az Euró zónába az ország érdekeinek legjobban megfelelő legkorábbi belépéséhez. A végső döntést a csatlakozási időpontról 2007 és 2009 között kell majd meghozni, s csatlakozásként a 2011. és a 2013. közötti időszak lenne a legmegfelelőbb. Az odáig vezető útról viszont megoszlanak a vélemények.

Az MDF a tervezettnél radikálisabb felzárkóztatást akar. Mint a pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, ezt egy vállalat vezetésekor meg lehet tenni, mert ott nem kell figyelembe venni a megszorítások társadalmi hatását. Egy ország irányításakor más a helyzet, itt erre is oda kell figyelni. A szakszervezetek az MDF-fel ellentétben jóval lassúbb reformot szeretnének.

Az új kormány már július elején a Parlament elé vitte a bevétel növelésére és a kiadások csökkentésére szolgáló gyors döntési csomagot. A feles törvények át is mentek, s ezek szeptember-októberben bevezetésre is kerülnek. A hosszabb távú reformok kétharmados támogatottságot igényelnek, ám ezek elakadtak az ellenzék ellenállása miatt. Második lépésként a tartós egyensúlyt kell megteremteni, s ehhez át kell szabni az államháztartást. Harmadik lépésként arra kell figyelni, hogy milyen komoly fejlesztéseket végezzünk el 2007. és 2013. között uniós támogatottsággal.

Marad a nyugdíjba vonulási korhatár

Hozzá kel nyúlni végre olyan dolgokhoz is, melyek eddig tabunak számítottak. Véget kell vetni a húzd meg ? ereszd meg elvének. Az MNB-vel eddig még nem egyeztette kormány a programot, így hamisak azok a híresztelések, hogy vitáik lennének. A konvergencia tanács kedden fejti ki véleményét, s javaslatuk belekerül az augusztus 31-ei végső változatba. S most nézzünk meg néhány példát a javaslatokra a sok közül.

Egyelőre nyugdíjemelésről szó sincs, de korcentrum emelésről igen. Az átlagos nyugdíjba vonulás idejét emelni kell! Itt lényegében arról van szó, hogy a rokkantnyugdíjak és a különböző kedvezményes nyugdíjazások miatt nálunk átlagosa 53?55 éves korban mennek nyugdíjba az emberek, ami duplán is rossz. Egyre kevesebb embernek kell emiatt egyre többet eltartani. Ezért kéne a nyugdíjba menetel lehetőségét a 62 éves korhatár alatt jobban megszigorítani. Az sem mehet tovább, hogy a korábban nyugdíjba menés hátránya és a tovább dolgozás előnye különbözik, ezért ezt azonos szintre kell hozni.

Módosítani kell a képzést és az oktatást is. Olyan szakokból kell többet indítani, amelyek keresettek, s olyanokból kevesebbet, amelyekért nincs igény. Informatikát és műszaki ismereteket kell tanítani inkább a humán tárgyak és a pedagógusi szakok helyett. A szakképzést is a piaci igényekhez kell igazítani, s az uniós források felhasználására is jobban oda kell figyelni!

Hétszázmilliárd forintot költ a kormány évente ártámogatásra, s ebből is le lehetne faragni. Ez a tömérdek összeg a közlekedési-, a gyógyszer- és a gáz-ártámogatásra fordítódik, s erről is szó van a vitaanyagban. Az egészségügyet érintő változásokról csak a jövő heti kormányülésen, a Zöld könyvben felvetett kérdések megválaszolása után fognak dönteni. A jövő évben 6,2 százalékos infláció várható, s ez a tervek szerint a mostani vitaanyag hatására sem fog emelkedni. A közel hatvan oldalas részletes változat a Pénzügyminisztérium honlapjáról letölthető.

Szóljon hozzá!