ZETApress

hírportál

Elment egy ?mozgalmár?

Tegnap 65 éves korában meghalt Dragon Pál képviselő, aki Boross Péter lemondását követően az MDF Pest megyei listájáról jutott be a Parlamentbe tavaly márciusban.

2006-ban találkoztam vele, amikor interjút adott a Duna Kör emlékezete című kutatáshoz, és mint gondolom mindenkit, elsőre lenyűgözött a személyisége. A Duna Kör egyetlen vidéki, és nem értelmiségi, fizikai munkás (esztergályos) tagja volt. A kilencvenes években, már politikusként, a jogon doktorált. A professzorát megdöbbentette a vizsgán, amikor ?bratyizni? kezdett a vendégvizsgáztató Sólyom László alkotmányjogásszal, volt Dunás mozgalmár társával ? írta Vida Viktor (Védegylet).

1956-ban apja és testvére megtiltotta, hogy velük menjen Pestre, a forradalmi eseményekre, de 11 évesen így is ott volt a szentendrei laktanya elfoglalásánál.

A magyar történelem, a hazai és határon túli magyarság, a magyar táj, a Duna szerelmese volt. A honismereti túrák itthon és külföldön logikus folytatásaként kapcsolódott be a Duna Kör munkájába. Jól kereső vállalkozóként az idejét és pénzét áldozta a neki fontos közügyekért, tökéletes közösségszervező volt. Szentendrén működtetett egy honismereti, ország- és természetjáró kört, ami az egyik legaktívabb civil szerveződés volt az országban.

Civil aktivitása miatt a belügyi szervek megfigyelése alatt állt, mozgósított a 86-os betiltott ökológiai sétára, és ezért hatósági figyelmeztetésben részesítette az állambiztonsági hivatal (lásd idézet tőle lent). Főrendezőként segítette levezényelni a helyszínen a legnagyobb Duna-tüntetést, és az erdélyi falurombolás elleni demonstrációt. Ezek voltak a rendszerváltás legnagyobb tüntetései, mindegyik békésen ért véget.

A többpártrendszer egyik motorjaként számtalan civil szerveződésnek tagja volt (szentendrei Petőfi Kör, Klubtanács, BZSBT, stb.) Elképesztő, de tagja volt az SZDSZ elődjének, a kisgazda pártnak, az MDF-nek, több párt megalakításánál bábáskodott, a szentendrei lakása volt sokszor a főhadiszállás. Végtelenül kedves, barátságos, pozitív személyiségének mindenki a hatása alá került, akárcsak örökmozgó, megállíthatatlan aktivitásának.

Idézet Dragon Páltól

?Délután elmentem Vargha Jánoshoz, a Duna Kör vezetőjéhez, hogy az idézést megmutassam Varghának is. Azt mondja Vargha, félig viccesen, hogy ő is pont ugyanerre a napra kapott, csak ő máshova, Budapesten! Retorzióként jött ez, február 8-a után elővettek bennünket, mert azért csak lett, ugye tüntetés. Vargha odament, az osztrákok odamentek, az osztrákok elindultak a kúthoz, és az osztrákokat szétverték! Könnygáz, meg minden volt. Ezért a rendőrség fejeket követelt, és például Varghát, Sólyom Lászlót és engem beidéztek!

K: A többiekkel meg munkahelyi elbeszélgetések?

V: Igen! Azokkal meg munkahelyi elbeszélgetések voltak! Varghához én kimentem, és akkor Sólyom László is odajött. Vargha még ott viccelődött, hogy ?Ezt a papírt el kell tenni! Ez nem kis dolog, akit az állambiztonságra hívatnak! Te vagy itt a főkorifeus közöttünk, mert minket csak rendőrségre hívnak!?, és engem meg állambiztonságira, Pest megyéhez! Rám a Cservenkáné nagyon berágott, és engem, mint kört, már figyeltek! Nekem már azóta megvan három-négyévi dossziém, amint már jelentéseket írtak rólam!

Akkor Sólyom László kedves volt, utalt arra, hogy ?Azért léteznek itt az emberi jogok, behívathatnak egy kihallgatásra, de se nem félemlíthetnek meg, se meg nem verhetnek.? Ilyeneket mondott Sólyom, és mondta, hogy ?Nem kell őket irritálni, de nem kell becsinálni se!? Az ELTE-n jogot tanított akkor már, tisztában volt a büntetőjoggal, a polgári joggal, mindennel, és egy kicsit fölokosított. Én erre emlékszem abból a beszélgetésből. És akkor hát elváltunk, és abban maradtunk, hogy majd informáljuk egymást, hogy mi történt.

Röviden: bementem tíz órára, kicsit megvárakoztatattak, egy jó félórát, és Vígh hadnagy úrhoz kellett mennem, aki először elég nyájasan beszélgetett velem, aztán hol kiabált, hol nyájas volt. Emlékszem, azt mondja nekem, hogy ?De miért csinálja ezt? Hát miért nem csinálja maga ezeket legálisan?? ?Hát azt hittem, hogy legálisan csinálom!? És elmeséltem neki, hogy meghívtak a pártbizottságra, hogy ott is adjam elő, és mondtam, hogy ?engem a Nobel-díjas ? direkt egy kicsit odatettem neki ? engem a Nobel-díjas Duna Kör fölkészített, én annak a nevében beszéltem a pártbizottságon, úgy vettem észre, hogy elég jól is fogadták, amit elmondok. Hát, ha ön itt így kiabál velem, akkor tessék, kérdezzen, és akkor én csak arra?? ?Jó ? azt mondja ? meg ne sértődjön már! Nem otthon van!? Ilyen stílusban ment a dolog, és akkor végül is egy olyan kétórai kihallgatás után fölvett egy jegyzőkönyvet, és azt mondja, hogy ?Hát bűncselekményt nem követett el, szabálysértést követett el, ezért rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítem! Hajlandó ezt tudomásul venni?? Igen, néztem, elolvastam: rendőrhatósági figyelmeztetésben vagyok részesítve ? és ezt kellett aláírnom.

K: És milyen szabályt sértett meg?

V: Akkor még nem volt gyülekezési jog! Bevallotta azt, hogy abból indultak ki, hogy én erre a rendezvényre mozgósítottam. (…)Először hajlandó volt egy kicsit beszélgetni is, de fölálltam, mert volt egy térkép a szobájában! Akkoriban elég jól értettem azt, hogy honnan, meddig jön a víz, és hol vannak az ivóvíz-kutak, honnan, mit biztosít ez a Kisalföld alatti vízkészlet. Ezekről próbáltam volna magyarázni, és akkor elkezdett velem ordítani, hogy ?Ki engedte meg, hogy fölálljon?? És hogy ki ne oktassam már őt! Meg hogy képzelem ezt az egészet! Itten csak őneki van joga kérdezni. ?Bocsánatot kérek! Én úgy vettem ki, hogy ön kérdezett, és erre próbáltam én válaszolni.? ?Csak arra feleljen, amit kérdeztem! És röviden feleljen, és ne próbáljon itt nekem előadást tartani! És a jövőben tartózkodjon ezektől! Meg válogassa meg a barátait!?

K: A Duna Körre mondott valamit? Ezt a szót kiejtette?

V: Kiejtette!

K: És mit mondott?

V: Azt mondta, hogy ez ellenzéki csoportosulásnak minősített és illegálisan működik. Ezért mondta nekem azt, hogy ?Miért nem végzi ön a tevékenységét legálisan? Miért kell önnek ilyen illegális szervezetekkel kapcsolatot tartani?? Na, most egyértelmű volt, hogy figyelnek, hogy minden lépésemről tudnak, és ebben a légkörben jöttem én haza onnan.? ? Forrás: A Duna Kör emlékezete, kézirat, 2006.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Elment a rendező | ZETApress

Szóljon hozzá!