ZETApress

hírportál

OT Industries 2014.

OT Industries 2014.A 2013. évi Innovációs Nagydíjat nyert OLAJTERV Csoport tagja, a Kőolajvezeték-építő Vállalat (mai nevén OT INDUSTRIES-KVV Kivitelező Zrt.) idén is Innovációs Díjat kapott ? tudatta Garay Tóth János.

Az OT INDUSTRIES vállalatcsoporthoz tartozó siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat 2013-ban egy olyan új hegesztési technológiát fejlesztett ki, aminek eredményeként ötmilliárd forintot meghaladó többlet bevételt ért el lengyelországi gázcsőfektetési munkával. Ez a fejlesztés 2013-ban Magyarország legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíjat érdemelte ki, melyet idén március 28-án vettek át a Parlamentben Kövér László házelnöktől. A vállalat 2014-ben is folytatta innovációs tevékenységét és egy új műszert, illetve mérési eljárást dolgozott ki a földbe fektetett acélcsövek katódvédelmi eljárására. A Műszerfejlesztés a talajba fektetett acél csővezeték korrózióvédelmére elkészített pályázattal elnyerték az OT Industries 2014. évi Innovációs Díját.

A katódvédelmi rendszer mérése eddig korlátozott képességű és tulajdonságú általános felhasználásra készült import műszerek segítségével történt. Az innováció révén a hazai eszközök a szintén hazai LabView fejlesztőrendszerbe integrálásával nemcsak a CIPS és DCVG eljárásokra nyújt megoldást, hanem alkalmassá tehetők bármilyen mérésen alapuló adatgyűjtő kialakítására, többek között alkalmazható a méréstechnikában, irányítástechnikában és biztonságtechnikában. Az új mérőrendszer alkalmazásával 2014-ben már az eddigieknél jóval pontosabban meghatározták a szlovák?magyar gáztranzit vezeték korrózióvédelmét biztosító katódvédelmi rendszert. A jövőben a szlovákiai Eustream által üzemeltetett mintegy 3500 km hosszú tranzitvezetéknek, komplex katódos diagnosztikai tevékenységére is alkalmas berendezés jelentős beruházási (új import műszervásárlás) megtakarítással járhat, mert a beszerzési árnál jóval alacsonyabb áron állítható elő a szükséges mintegy 10-15 új mérőrendszer.

Polony István, az OT INDUSTRIES elnök-vezérigazgatója a cégcsoport innovációs tevékenységének ösztönzésére, illetve élénkítésére idén szeptemberben sorrendben már harmadik éve hirdette meg a Csoport egészére kiírt Innovációs Díj-pályázatot. 2014. november végéig több pályázat is beérkezett. A pályamunkákat szakértők, illetve az Innovációs Tanács tagjai véleményezték. A bírálatok alapján a 2014. évi OT INDUSTRIES Innovációs Díjat az OT Industries-KVV Zrt. nyerte el. Szintén OT INDUSTRIES Innovációs Díjat kaptak a Sajtolt házas GPH gömbcsap család technológiai fejlesztésért című pályázatukkal a nagykanizsai OT Industries-DKG Gépgyártó Zrt. fejlesztő mérnökei is.

A vállalatról

Az OT INDUSTRIES Közép-Európában egyedülálló energiaipari komplex megoldásokat nyújtó vállalatcsoport. A vállalat Magyarországon mintegy 1100 főt alkalmaz és tagvállalataink több mint 70 éves tapasztalatával, számottevő innovációs tevékenységgel, meghatározó szereplője a magyar és európai olaj-, gáz- és vegyiparnak, valamint aktív szereplője az energiaipari szektornak. A cég fő profilja a kulcsrakész (EPC) projektek megvalósítása (tervezés, beszerzés, kivitelezés), de tervezési, kivitelezési és gyártási szolgáltatásait önmagukban is értékesíti. Az OT INDUSTRIES folyamatos innovációs fejlesztéseinek, legmodernebb technológiai bázisának és megbízható, minőségi szolgáltatásainak köszönhetően hosszú távú partnerséget alakított ki nemzeti olajvállalatokkal és nemzetközileg ismert multinacionális vállalatokkal.

Szóljon hozzá!