ZETApress

hírportál

Taxis váltás Ferihegyen

Már harmincat sem kell aludnunk, hogy megválaszthassuk, cigarettafüstös, vagy nem dohányzó taxival jöjjünk-e be a Belvárosba a Ferihegyi repülőtérről. A Budapest Airport által meghirdetett taxi tender tegnapi győztesénél a hatvan kiírási feltétel között ilyen szolgáltatás nyújtása is szerepelt. A Zóna Service Konzorcium ezt is garantálta a többivel együtt, így augusztus 15-től ők végezhetik a repülőtéri szállításokat. A másik két pályázó ? a Volán-Airport Konzorcium és a Konzorcium ? ugyancsak dobogós helyre került, de ez nem az a verseny volt, ahol a második és harmadik helyet díjazzák. 11-en vásárolták meg május végén a pályázati kiírást, de végül csak ők hárman nyújtották be azt.

Már a decemberi privatizáció idején megígérte a brit tulajdonos, hogy rendet vág a taxis hiénák között és kiszorítja őket a területről. Nyolc hónapjukba tellett a munka, de büszkén jelentették be a sajtótájékoztatón, hogy megérte. Az utasok is nyerni fognak a bolton, mert átlag 31 százalékos viteldíj csökkenés lesz. A briteknek is megéri, mert fuvaronként 450 forintot kapnak a győztes konzorciumtól. (Ez kevesebb, mint a két vesztes ajánlata, de az elbíráláskor az egyéb szempontok között ez csak 25 százalékos súllyal esett latba. A vállalt fuvardíj 45 százalékban, a szolgáltatási színvonal harminc százalékban szerepelt.)

Lássuk most már a győztes várakat. A két transzfer között az eddigi 2500 forint helyett 1600-ért, az egyes zónába ? X., XVII., XVIII. és XIX. kerületbe háromezer forint helyett 2900-ért ?, a kettes zónába ? a Belvárosba, Dél- és Kelet-Pestre 5200 helyett 3500 forintért ?, a hármas zónába 5800 helyett 3600 forintért, míg a négyesbe, Észak-Pestre és Buda legtávolabbi részeibe ugyancsak 3600 forintért a korábbi 6800 helyett utazhatunk. A fővárost elhagyó fuvarokért az eddigi 250 forint helyett csak 180-at számolnak kilométerenként. Áremelésre évente egyszer, az infláció mértékével van lehetőség, az üzemanyag árát viszont ? akár árcsökkentő jelleggel is ? be kell kalkulálni a fuvardíjba.

Biztonsági ellenőrzés a dolgozóknál

A sofőrök kiválasztása az augusztus 15-i kezdésig gőzerővel folyik. Mindegyiküknél alapkövetelmény az angol nyelvtudás. Ugyanolyan biztonsági ellenőrzésen esnek majd át, mint a repülőtéri dolgozók. Ebben az Airport Security is segít, mely a konzorcium egyik tulajdonosa. A droszton is folyamatosan ellenőrizni fognak, s a rendőrség is segít majd a hiénák távoltartásában. Lesz a repülőtér közelében megállási lehetőség egyéb taxiknak is, így az utas választhatja korábban megszokott szolgáltatóját, de az egyéb taxis társaságok nem mehetnek be a terminálra utasra vadászni.

A Zóna Service egyelőre 150 öt évnél fiatalabb autóval kezdi meg a munkát, de egy éven belül kétszázra kell emelni a létszámot ? 172 Ford Mondeora és 28 Opel Zafirára ? és három év alá kell csökkenteni az életkort. Érkezik majd tíz londoni taxi is a fekete sereg mellé, így minden huszadik szerencsés utas ilyenbe ülhet. A taxit a reptér épületében álló pultoknál kell megrendelni, s az ő bizonylatukkal kell a drosztra fáradni. Fizetni a sofőrnek kell, és bankkártyával is lehet. Az autókat GPS rendszerrel is ellátják majd jövő ilyenkorig, így mozgásuk folyamatosan nyomon követhető lesz. A sofőröknek az előírt öltözetben kell munkára jelentkezni, és segíteni kell az utasaikat a csomag cipelésében. Minden kocsiban lesz interaktív visszajelző rendszer, de a Budapest Airport is rendszeresen ellenőrzi majd a szolgáltatót. Ha sok a panasz a színvonalra, akkor még a szerződésbontástól sem riadnak vissza.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Zóna Taxi Ferihegyen

Szóljon hozzá!