ZETApress

hírportál

Infónap a pályázatról

Egyszerűsítési törekvések az Európai Unió 7. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjában. Az NKTH információs napot szervezett szerdán az Európai Unió 7. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramja pályázati folyamataiban bevezetett és tervezett egyszerűsítési intézkedésekről.

A hétéves időtartamú programban, amely 2007. január 1-jével indult és 2013. december 31-ig szól, összesen 50,5 milliárd euróra pályázhatnak a tagállamok és társult országok kutatói, kutatói hálózatai, vállalatai. A keretprogram célja, hogy a tagállamok közötti kutatási együttműködések erősítésével, az erőforrások koncentrálásával olyan kutatási célok megvalósítását segítsék, amelyek erősítik az európai ipar tudományos és technológiai alapjait, javítják Európa nemzetközi versenyképességét és elősegítik a társadalmi?gazdasági fejlődést.

A pályázók, kutatók számára szervezett információs napon Dr. Csopaki Gyula, az NKTH elnöke hangsúlyozta, stratégiai cél, hogy a magyar kutatók minél nagyobb összegeket, pályázati pénzeket hívjanak le az EU-s pályázati forrásokból. Az ehhez szükséges ismeretek megszerzésében áll segítségére a pályázóknak az NKTH, munkatársai készséggel nyújtanak felvilágosítást a pályázati kiírásokról, a pályázatok benyújtásának módjáról, valamint a legújabb pénzügyi és jogi kérdésekről az Európai Bizottság egyszerűsítési törekvéseiről.

Az Európai Bizottság az uniós támogatások igénylése és ügyintézése terén kifejtett egyszerűsítési törekvéseinek célja, hogy az uniós kutatási projektekben való részvétel egyszerűbbé, valamint vonzóvá váljon az európai és azon kívüli legkiemelkedőbb kutatók és innovatív vállalkozások számára. Az uniós kutatásban rejlő lehetőségek kibontakoztatása alapvető fontosságú az EU Európa 2020 stratégiája szempontjából, mivel a gazdasági fellendülést stabil lábakra kell helyezni, a válságban megszűnt munkahelyek pótlására pedig meg kell teremteni a növekedés és a munkahely-teremtés alapjául szolgáló új lehetőségeket.

Ezt a célt is szolgálja a Bizottság azon javaslata, amely az európai kutatási programok megvalósulását nehezítő adminisztratív akadályokat lebontja. A Bizottság ezzel az intézkedéssorozattal is ösztönözni kívánja, hogy még több kis- és középvállalkozás vegyen részt a kutatási hálózatok munkájában, legyen sikeres pályázó. A Bizottság stratégiája pl. javításokat tesz lehetővé a jelenlegi jogi és szabályozási kereten belül, a pályázók segítésére első lépésként fejlettebb informatikai rendszereket alkalmaznak. Az információs napon elhangzott előadások megtalálhatóak az NKTH honlapján.

Szóljon hozzá!