ZETApress

hírportál

Nem lesz elvárt adó

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter azt javasolta a kormánynak, hogy ne vezessék be az elvárt adót és semmilyen új adónemet, ehelyett az adóbevallási és ellenőrzési eljárásokat alakítsák át. A javaslatot a Versenyképességi Tanács mai ülése egyhangún támogatta.

Az Alkotmánybíróság által megsemmisített ún. elvárt adó miatt kieső költségvetési bevételek pótlására az első félévben a Kormány a központi költségvetési egyensúlyi tartalékot használja fel, a konvergencia-pálya tartása azonban a második félévtől szükségesé teszi további intézkedések megtételét. A kieső adóbevételek pótlását nem új adónem kivetésével, hanem az adóalap bizonyos fokú meghatározásával, és az adóellenőrzés hatékonyságának erősítésével kívánja elérni a gazdasági tárca vezetője.

Ezt a lépést az igazságosabb közteherviselés igénye, a feketegazdaság kifehérítésének szándéka is indokolja. Ma ugyanis a 320 ezer társas vállalkozásból kb. 195 ezer nem fizet társasági adót és hasonló a helyzet az egyéni vállalkozók körében is: a 335 ezer egyéni vállalkozó közül 175 ezer nem fizet adót.

A Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter által is támogatott javaslat az adózás rendjéről szóló törvényt módosítaná. Előírná, hogy annak az adózónak, akinek az eredménye nem ér el egy előre meghatározott adóalap minimumot (azaz az adózás előtti eredmény érje el a korrigált összes bevétel két százalékát), annak ? az éves adóbevallás részeként – ki kell töltenie egy kiegészítő nyilatkozatot. Ennek alapján az APEH kockázatelemezéssel kiválasztja az ellenőrzendő kört. Külön bevallást kiegészítő nyilatkozat készül a társas vállalkozások, és egy rövidebb az egyéni vállalkozások számára.

Szóljon hozzá!