A mohácsi csatatáj
Az 1526-os mohácsi csata közelgő 500. éves évfordulójának előkészítésére, emlékezetpolitikai és kulturális tartalmának meghatározására interdiszciplináris kutatócsoport alakult ? tudtuk meg tegnap délután az MTA Kistermében.
A kutatás a Mohács 1526-2026 ? Rekonstrukció és emlékezet című tudományos projekt keretében zajlik, melyet az MTA Kiválósági Együttműködési Programja 120 millió forint támogatásával zajlik. A konzorciumnak az MTA BTK és a PTE a résztvevői. A kutatást az MTA BTK részéről dr. Fodor Pál, a PTE részéről dr. Pap Norbert egyetemi tanár vezeti. A kutatócsoport tagjai a Tudomány Ünnepe alkalmából mutatták be először a számos újdonsággal szolgáló kutatási eredményeket, amelyek alapjaiban formálják újra tudásunkat a csatáról és következményeiről.
Az 1526. évi mohácsi csata kutatása 1889 óta zajlik. A kutatás időről időre meglódult, főként az évfordulók idején jelentkezik konjunktúra. Így volt ez 1926-ban, amikor az elmúlt 100 év kutatási alaptéziseit rakták le, és így volt 1976-ban is, amikor létrejött a Mohácsi Történelmi Emlékpark Sátorhelyen, az 1960-as, 1970-es évek során véletlenül megtalált és feltárt öt kisebb tömegsír körül. A kutatók ugyanakkor a középkor egyik legnagyobb csatájának centrumát (Földvár falut) és a 20 és 30 ezer fő közé becsült elesett földi maradványait hiába keresték. Az elmúlt évtizedekben azt gyanították, hogy valahol Majs térségében, vagy attól délkeletre kell azt keresni. Több lehetséges helyszín is felmerült, de döntő bizonyítékok nem kerültek elő. Sem a régészeti leletek, sem a források nem támasztották alá a feltételezéseket.
A kutatás 130 éves történetében 16 alkalommal jelentették ki: sikerült azonosítani Földvárt, a csata centrumában elhelyezkedő települést. Ezen feltételezett faluhelyek mögé azonban nem sikerült meggyőző bizonyítékok sorát állítani, és egységben láttatni az írott forrásokat, a környezeti jellemzőket, a néphagyományt és a régészeti adatokat. Még nagyobb probléma, hogy a mohácsi síkra felvonuló több mint 100 ezer főnyi katonaság és a kiszolgáló személyzet felvonulási helyei, táborai, a több kilométeres front mentén zajló összecsapások zónái, végül pedig a csata utáni menekülés útvonalai összességében sok négyzetkilométeren fekszenek. Így még ha sikerült is volna meggyőző bizonyítékok sorát felsorakoztatni egyik, vagy másik feltételezett ?Földvár? mögé, akkor sem oldódott volna meg a teljes probléma.
Így mi szakítottunk ezzel a korábbi megközelítéssel, és nem alakítottunk ki új víziót a helyről. Ezzel szemben írott források, régi térképek, távérzékelés, a természeti földrajzi sajátosságok értelmezése, a régészeti adattár felhasználása és részben térinformatikai eszközök felhasználásával modelleztük általában a térség korabeli környezeti viszonyait és meghatároztuk a csata helyének főbb földrajzi jellemzőit, melyeknek kulcsa a vízrendszer értelmezése volt. Az egymást kiegészítő, komplementer információk alapján a csata több fontos helyszínére fény derült. Ezeken a helyeken a kutatást nagy erővel fogjuk folytatni.
Az előadás főbb megállapításai
A mohácsi Duna partnak fontos szerepe volt a csata előkészületeiben és a menekülés egyik irányaként is. Az írott források, a térképek, a tájrekonstrukció és a régészeti leletek alapján a keresztény sereg tábora a város környékén volt, az eszéki út mentén.
A mohácsi csata helyét alapvetően jelölik ki a.) a mély Duna menti mocsár és b.) a síkságot keresztülszelő ?nagy árok? találkozása. A csata ismert jelenségei, elsősorban a már felfedezett tömegsírok, a hagyomány által megjelölt helyek, valamint az oszmánok által a csatatéren emelt győzelmi emlékmű, a Szultándomb is mind az általunk azonosított ?árok? közelségében találhatók, az ezeket a jelenségeket összekötő szerkezeti elem maga az árok.
A majsi vizsgálati terület ezzel szemben nem volt része a szűkebb csatatérnek. Attól elválasztotta a megáradt Borza patak. A majsi területen található leletmennyiség két nagyságrenddel ritkább előfordulású, mint amit a csatatértől elvárunk. (Majs mellett 3 lelet/1 hektár a sűrűség, míg a kontrollterület Lutzenben 100 lelet/1 hektár). Földvár a források szerint a Borzától keletre, az ?ároktól? délre feküdt, Majs pedig a patak másik oldalán.
A Brodarics által leírt ?színházi nézőtér forma? terület a sátorhelyi hát északi részén felismerhető. A középkori okleveles források alapján úgy tűnik, hogy Sátorhely az maga Földvár, a sátorhelyi hát pedig nem más, mint Brodarics dombja. A csatára vonatkozó források utalásai alapján a küzdelem az általunk azonosított ősi, ma már jórészt betemetődött, északnyugat-délkeleti irányú folyóvölgy/árok mentén folyt és ez az a hely, amely mentén a felek súlyos veszteségeket szenvedtek el. Ezért kerültek elő ennek közelében a már eddig is ismert tömegsírok.
A Krassó/Karasica nevű helynek a csata előtti készülődésben kiemelt jelentősége volt. A Karasica folyó mellett, mely a síkság déli részén fekszik létezik egy másik Karasica (Krassó) nevű hely is, mely Mohács közvetlen közelében, a Mohácsi szigeten található. A csata túlélőinek egy része erre haladt el az Alföld felé menekülve. A források és a régészeti jelenségek alapján sokan haltak meg itt a mai Riha tó környékén. A Krassó probléma azonban ennél is összetettebb, további vizsgálatokat igényel.
A kutatás 130 éves történetében az első évtizedekben Sátorhely és a Törökdomb környezetét vélték a csata centrumterületének. Az 1926-os megemlékezésekre készülve a korszak meghatározó kutatói elvetették ezt és napjainkig az általuk felvetett térségben, a Borza patakon túl, a nyugati tereplépcsőn keresték azt. Az általunk létrehozott modell cáfolja ezt a koncepciót és részlegesen rehabilitálja a Mohács kutatás XIX. századi úttörőinek elképzelését a csata helyéről ? hangzott el tegnap délutáni előadáson.
