Új balatoni utasrekord
Már kétmillióan választották az idei évben a balatoni hajókat és kompokat! Ma délelőtt a sajtó jelenlétében köszöntötte a BAHART a 2018. évi kétmilliomodik személyhajó- és komputasát ? tudatták sajtósaik.
Csak a helyszínen, a Széchenyi István komp fedélzetén derült fény a szerencsés utas kilétére, akinek bizalmát értékes nyereménnyel jutalmazta a Társaság. Vajda Rita és édesanyja a szerda délelőtti 11 órakor Szántódról induló komp fedélzetén vehette át a százezer forintértékű BAHART Joker Kártyát Kollár József vezérigazgatótól. A kártyaegyenleg a Társaság által indított kompokra és egyéb hajózási lehetőségekre egyaránt beváltható 2019 végéig.
A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között tavaly éves szinten több, mint egymillió 146 ezer utas vette igénybe, mely még a 2016-os kimagasló rekordévet (egymillió 123 ezer főt) is túlszárnyalta. Két éve ugyanis egy akkor 14 éves rekord dőlt meg, mivel 2016 évet megelőzően utoljára 2002-ben szállítottak a balatoni kompok több mint egymillió utast. A BAHART 2018-ban ismét rekordévet zár az utasforgalmat tekintve, hiszen már az ünnepség napján, november 14-én egymillió 250 ezer komputast regisztráltak, mely 9%-kal több, mint a tavalyi év teljes utasszáma 2017. december 31-ig.
A tavalyi év azonos időszakához, azaz 2017. november 14-ig viszonyítva a forgalmat megállapítható, hogy nagyságrendileg 115 ezer fővel, azaz mintegy 10%-kal több utast és 40 ezerrel több gépkocsit, valamint 11%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között eddig.
A kompközlekedést ? amennyiben az időjárás ezt lehetővé teszi ? az év valamennyi, mind a 365 napján biztosítja a társaság, így a BAHART egész évben szállítja az utasokat, gépjárműveket, kerékpárokat a Balaton északi és déli partja között. A kompok november 18-ig késő őszi menetrend szerint közlekednek, azaz Szántódrévből 07 és 18 óra között, Tihanyrévből pedig 07:15 és 18:15 között 60 percenként indulnak a meghirdetett menetrend szerint. A téli időszakban, november 19-étől egy órával rövidül majd a napon belüli üzemelési időszak, Szántódrévből 17 órakor, Tihanyrévből pedig 17:15-kor indul az utolsó járat. Természetesen, mint mindegyik hajózási időszakban az év során, amennyiben a forgalom azt igényli, a meghirdetett menetrend felfüggesztésével akár folyamatos átkelést is biztosít a Társaság a forgalmas téli napokon.
A személyhajózásban is jelentős forgalomnövekedést realizált a Társaság idén. A BAHART személyhajói a 172. hajózási szezon végére több mint 750 ezer utast szállítottak, amely +6%-kal, 44 ezer utassal több a tavalyi évhez képet. A 750 ezer feletti személyhajó utasszámot utoljára 10 évvel ezelőtt, 2008-ban érte el a Társaság. A személyhajózáson belül a szolgáltatáskínálatot megbontva számottevő, mintegy +19%-os utasszám-növekedést (+38 ezer fő) a séta- és programhajózás területén tapasztalt a BAHART, melyhez az utasok igényeihez igazított program- és szolgáltatáspaletta nagyban hozzájárult. A főidényi programhajó kínálatban idén is szerepelt például a gyerekeknek szóló Varázshajó szolgáltatás, a közkedvelt Minimax gyerekhajó, valamint a Mastercard Bulihajó. Kibővült sétahajó szolgáltatásunk a keszthelyi érdeklődőket a Helka motoros fedélzetén, a Csillaglesen Helkával elnevezésű programmal várta. Az éves 236 ezer főt meghaladó séta- és programhajó utasszám alapján kijelenthető, hogy a BAHART a Balaton régió egyik legmeghatározóbb turisztikai szolgáltatója.
A Balaton parti települések közötti vízi közlekedést biztosító menetrendi hajózás forgalma az elmúlt évhez hasonlóan alakult. Ebben a szolgáltatásszegmensben az éves szinten szállított 514 ezer utassal +1%-os növekedést (+6000 fő) regisztrált a BAHART. A Társaság célja továbbra is a Balaton parti települések közötti összekötő szerep megtartása, valamint az utasok figyelmének felkeltése, hogy kirándulásaik tervezésekor számoljanak a hajókkal, kompokkal is, mint utazási eszközzel.
A rendezvényhajózás területén a hajóbérlések száma az előző évhez képest 28%-kal növekedett. Egyre többen választják hajóinkat céges- és családi rendezvények különleges helyszínéül. A hajóflotta e szempontból legnépszerűbb tagjai a Balaton legidősebb nosztalgiahajói: a Helka és a Kelén. Sokan választják a Szent Miklóst, a Szigliget motorost, illetve a Társaság 2017-ben átadott legújabb hajóját, a Nemzeti Regatta motorost különleges alkalmakra.
A BAHART fontos szerepet tölt be a Balaton régió szolgáltatásainak népszerűsítésében is. A menetrendi hajó- és kompjegyek mellé az idei évben is minden utas megkapta a célállomásokon működő partnerek ajánlatait tartalmazó kuponokat, így az utazók számos színvonalas szolgáltatást tudtak kedvezményesen igénybe venni. A látnivalókat és programokat a BAHART egyre látogatottabb honlapján is megismerhette az utazóközönség. A Balaton régiót lefedő széleskörű kb. 25 -féle kártya- és egyéb kuponkedvezmények elfogadása mellett, saját kedvezményrendszert is kínált a Társaság a BAHART kártya több típusának értékesítésével. A kártyával a listaárakhoz képest akár 20%-kal kedvezőbb díjakon vehető igénybe a BAHART minden személyhajózási és komp szolgáltatása. Az ajándékkártya révén pedig hajózási élmény is adható szeretteinknek.
A Balaton legnagyobb vitorláskikötő-láncát üzemeltető BAHART ágazat szintén kiemelkedő eredményeket ért el 2018-ban. A sikeres és hatékony üzemeltetést egyértelműen mutatja, hogy a vitorláshely bérlői kör a 2017-es évhez képest 119 új, éves szerződéssel növekedett, melynek következtében a kikötőhelyek kihasználtsága 2018. évben cégszinten meghaladta a 95%-ot.
A BAHART középtávú stratégiájának egyik hangsúlyos alappillére az ügyfél-központúság fejlesztése, amely magában foglalja az ügyfél-kapcsolatok erősítését, a szolgáltatásminőség javítását. A modernizációt és ügyfél-központúságot szem előtt tartva alakította ki Társaság a hajózási idény kezdetére a BAHART Ügyfélközpont, mely a három alaptevékenységi üzletág (személyhajózás, kompközlekedés, vitorláskikötői szolgáltatások) ügyfél-kapcsolatainak központi kiszolgálását látja el. A BAHART Ügyfélközpont indulása óta a megválaszolt telefonhívások száma meghaladta a 14 ezret. A főidényben hetente átlagosan 1300 feletti hívásszámot regisztrált a telefonos ügyfélkiszolgáló rendszer, a legforgalmasabb napon több mint 250 hívást fogadtak és kezeltek az ügyintézők.
A BAHART a szezonon kívül indított tematikus programhajókkal is megpróbálja felhívni a figyelmet a Balatonra. A stratégiának megfelelően csatlakozik a Társaság a Balaton parti települések rendezvényeihez, programjaihoz az ősz és tél folyamán. A tihanyi Garda Fesztiválon sétahajózási lehetőséggel, valamint meghosszabbított komp-menetrenddel (Szántódrévből az utolsó járat 20 órakor, Tihanyrévből 20:15-kor indul), az év utolsó hónapjában pedig Mikulás programmal is készülnek. A Mikulás Gyerekhajón a szolidaritás fontosságára is fel szeretnék hívni a figyelmet, emiatt a Szent Miklós hajón Füred Kapitánnyal karöltve adományokat is gyűjtenek a rászorulóknak. A gyerekek és szüleik elhozhatják megunt játékaikat, használt könyveiket az eseményre. A balatoni ajándékokat az ország egyik legnagyobb karitatív akciójának helyszínére, a Millenáris Parkban november 30-án nyíló Mikulásgyárba szállítják majd, melyről idekattintva olvashatunk.