ZETApress

hírportál

Letették az új MOL-székház alapkövét

A MOL Campus időkapszulájaA MOL-csoport a mai napon ünnepélyes keretek között letette a vállalat beruházásában megvalósuló MOL Campus székház alapkövét. A MOL-csoport a BudaPart-Kopaszigáton épülő, 28 emeletes irodaházában 2500 munkavállaló számára alkalmas munkakörnyezet kerül kialakításra modern, XXI. századi körülmények között.

Az épület a főváros világörökségi zónájától jelentős távolságban helyezkedik majd el ? hangsúlyozta Tarlós István, Budapest fő-polgármestere, hozzátéve, hogy mértékadó építészek szerint a magas-házak jelek, amelyekre szükség van egy nagyvárosban. Úgy fogalmazott: az épület körüli viták legalább annyira politikai, mint szakmai indíttatásúak. Tarlós István úgy fogalmazott: a múlt értékeinek kiemelt védelme és a jövő városépítési koncepciójának támogatása nem oltja ki egymást. A városfejlesztéshez elengedhetetlen a hagyománytisztelet, ugyanakkor élénk, teremtő fantáziára, megalapozott, de rendhagyó gondolkodásra is szükség lehet. Kitért arra is: toronyházak az utóbbi évtizedekben több, Budapest nagyságú városban is épültek, ezek közül egyebek mellett Münchent, Rotterdamot és Bécset említette.

A MOL Campus vitákat váltott ki, ugyanakkor mértékadó felfogások szerint megfelel a XXI. századi követelményeknek, a tervek az energiatakarékossági, környezettudatossági és fenntarthatósági szempontokat magas szinten képviselik ? fejtette ki. Vizsgálják a beruházás forgalmi hatásait, a fővárosi önkormányzat biztosítani fogja, hogy tömegközlekedéssel és egyéni közlekedéssel lebonyolítható legyen majd a Kopaszigátra irányuló forgalom. A Budapest 2030 fejlesztési programban a kormánnyal közösen felül fogják vizsgálni az épületek jelenlegi magassági határainak megalapozottságát.

? Budapesten építjük meg a régió legmodernebb irodaházát, a MOL Campust. Ez a Magyarországon példa nélküli épület jelképezi az elmúlt húsz év változását a MOL helyzetében, piaci erejében és kultúrájában. De ennél sokkal több, mert a jövőt alapozza meg. Egyértelművé teszi, hogy a MOL szimbiózisban él a környezetével, a jövőbe fektet és a munkavállalók számára megfelelő munkakörnyezetet biztosít, hiszen a MÓL 2030-as stratégia megvalósításában ők fognak oroszlánrészt vállalni ? mondta el Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója.

Költségbecslések vannak arról, mennyibe kerül majd az épület, de ezeket nem kívánta nyilvánosságra hozni. Annyit közölt: a vállalat 2021-ig 800 milliárd forintot fog beruházni Magyarországon, melyben benne van a MOL Campus is. A kivitelezésre a tervek szerint novemberben írják ki az első tendert. A MOL saját forrásból, állami támogatás nélkül építi meg az új székházat. Különösen fontosnak nevezte, hogy az új székházban a lehető legtöbb teret megnyitják a nyilvánosság előtt, egyebek mellett a kilátóteraszt is. Kérdéseimre közölte, hogy nincs még döntés arról, kell-e majd belépődíjat fizetni a kilátóterasz látogatóinak, a 120 méteres magasság pedig egyáltalán nem számít toronyháznak, de mindezek ellenére a legmodernebb katasztrófavédelmi sztenderdeket építik be az épületbe.

A MOL 2030-as stratégiájával összhangban döntött úgy, hogy megépít egy olyan inspiráló, a MOL-csoport eredményeit és ambiciózus terveit megfelelően kifejező, a dolgozókat középpontba állító székházat, amely ? hasonlóan a cég immár két évtizedes úttörő tevékenységéhez ? kilép a tradicionális keretekből és a leginnovatívabb munkakörnyezetet hozza Magyarországra. Az új épülettel lehetőség nyílik arra, hogy az eddig öt kerület számos épületében dolgozó munkatársak egy térben kapjanak helyet. Az irodaház tervezése során a MOL törekszik arra, hogy az épület a XXI. század elvárásainak megfelelő szintű megoldásokat felvonultató kétszeres környezetvédelmi minősítéssel (LEED és BREEAM) rendelkezzen, így energiatakarékossági, környezettudatossági és fenntarthatósági szempontból is a legmagasabb szintet képviselje.

Leadership in Energy and Environmetel Design

A minősítő rendszer az Egyesült államokból indult útjára. A LEED rendszer új és meglévő épületek minősítésére is használható. A környezetbarát épületeket is értékelő rendszer a piac által működtetett, közös egyezségen alapuló önkéntes megoldás, amely a már meglévő és működő technológiákra támaszkodik. Az egyes projektek az alábbi minősítést érhetik el: Certified, Silver, Gold, Platinum. Öt környezeti kategóriát vettek figyelembe az értékelési rendszer kidolgozásánál: környezeti szempontból előnyös elhelyezkedés, vízfelhasználás hatékonysága, energia és légkör, anyagok és anyagi eszközök, belső környezet minősége.

Building Research Establishment Environmental Assessment Method

A BREEAM a legelsőként kifejlesztett környezettudatos épületminősítő rendszer, amely az Egyesült Királyságban született. Az értékelési rendszer célja az épített környezet minőségének javítása a kereskedelmi, az iroda- és ipari épületek minősítésén keresztül. A BREEAM pártolja a csökkentett energiafogyasztású épületeket, valamint támogatja a különféle vízfelhasználás-csökkentési megoldásokat, emellett olyan beruházásokat is, amelyek barna-mezős projektként valósulnak meg és nem érintenek zöldterületet, így kisebb hatást gyakorolnak a környezetre. A BREEAM az épületeket a következő osztályokba sorolja: megfelelt (pass), jó (good), nagyon jó (very good), kitűnő (excellent) és kiemelkedő (outstanding).

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=zL95UUMxoaY[/youtube]

A MOL a berlini székhelyű belsőépítész céget, a KINZO-t bízta meg a MOL Campus belső irodatereinek belsőépítészeti tervezésére. A KINZO korábban olyan nagyívű irodaépületek belsőépítészeti terveit készítette el, mint a bécsi ERSTE Campus, a Herzogenaurachban található adidas székház, valamint a berlini SoundCIoud irodaháza. A KINZO helyi partnere a MinusPlus. A MOL Campus terveit híres londoni építészcég, a Foster + Partrters készítette, az épület arculata mellett pedig felel bizonyos beiső közösségi terek belsőépítészeti tervének elkészítésért, mindezt összhangban a KINZO-val. Az épület tervének kidolgozásában az építésziroda magyarországi partnere a FintaStúdió. A MOL tulajdonában álló telken épülő irodaház előreláthatólag 2021-re készül el.

Szóljon hozzá!