ZETApress

hírportál

Szülinapi kompköszöntő

Különleges tortával köszöntötte a BAHART az idén 50 éves Széchenyi kompot a névadó gróf Széchenyi Istvánnak, a balatoni gőzhajózás megalapítójának születésnapján! ? tudatta Dobos Döniz PR munkatárs.

A Balatoni Hajózási Zrt. által üzemeltetett Széchenyi István komp 2018-ban ünnepli 50. születésnapját. A BAHART méltóképp emlékezett meg e jeles évfordulóról tegnap délben Tihanyrévben. Az ünnepséget követően a BAHART vezetősége gyors-értékelést adott a sajtó képviselőinek a 172. hajózási szezon komp és személyhajó forgalmáról.

A Széchenyi István komp ? eredeti nevén Komp IV-es ? a fél évszázados múltja során sok emlékezetes pillanatot élt meg a Balatonon. Fedélzetén volt már leánykérés, nászmenet, kompkoncert, de utaztak már rajta a Veszprémi Állatkert dinoszauruszai is. 1968-ben építették az MHD Balatonfüredi Gyáregységében, majd 1975-ben főgépcserét hajtottak végre rajta. 1988-ban a Balatonfüredi Hajógyárban meghosszabbították, középen beletoldottak, és az egyik oldaláról a felépítményt eltávolították. Az átépítés során a komp közepén elhelyezkedő hídon lévő kormányállást is meg kellett szüntetni. A felépítmény átstrukturálásának eredményeként a kormányállás a megmaradó felépítménnyel rendelkező oldalára került, elérve ezzel ma is látható formáját. A balatoni BAHART kompflotta tagjaként a Széchenyi István komp is egész évben menetrend szerint szállítja az utasokat a Balaton északi és déli partja között.

A Széchenyi István komp születésnapi ünnepségét követően Kollár József, a BAHART vezérigazgatója röviden tájékoztatást adott a 2018. évi komp- és személyhajózás forgalmáról. ? A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között tavaly éves szinten több, mint egymillió 146 ezer utas vette igénybe, mely még a 2016-os kimagasló rekordévet (egymillió 123 ezer főt) is túlszárnyalta. Két éve ugyanis egy akkor 14 éves rekord dőlt meg, mivel 2016 évet megelőzően utoljára 2002-ben szállítottak a balatoni kompok több mint egymillió utast. A BAHART 2018-ban ismét kiemelkedő forgalomra számít a kompközlekedésben, hiszen már az utóidény végéig, azaz szeptember 9-ig nagyságrendileg 80 ezer fővel, azaz mintegy 9%-kal több utast és 30 ezerrel több gépkocsit, valamint 7%-kal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között a tavalyi év azonos időszakához képest.

A személyhajózásban is érzékelhető a forgalomnövekedés a bázis- és tervszámokhoz viszonyítva egyaránt. A Társaság az idei évben már augusztus 7-én köszönthette a szerencsés 500 ezredik személyhajóutasát. Az utószezon végére, szeptember 9-re az utasszám már meghaladta a 717 ezer főt, mely magasabb, mint a 2017. évi teljes utasforgalom. Az utóidényig terjedő teljes hajózási szezonban közel 500 ezren választották a menetrendi, 150 ezren a sétahajó, több mint 17 ezren a gyorshajó, illetve 32 ezren a programhajó szolgáltatásaink valamelyikét. A BAHART hajói ezenfelül 2018-ban eddig nagyságrendileg 22 ezer fő részére biztosítottak családi és céges rendezvényeken különleges helyszínt, különleges alkalomra ? mondta el Kollár József, a BAHART vezérigazgatója.

A BAHART fontosnak tartja az utasok véleményének minél szélesebb körű megismerését, a fogyasztói szokások változásának nyomon követését, ezért a Társaság az idei főszezonban 3 héten keresztül reprezentatív elégedettség felmérést végzett a menetrendi, séta- és programhajók, valamint a kompok utasai körében. A kitöltött, közel kétezer kérdőív alapján összesítették az eredményeket, megismerve ezzel az idei utaselégedettségi mutatókat. A részletes elemzések még jelenleg is zajlanak, de az már most is kijelenthető, hogy a belföldi vendégek egyre nagyobb arányban keresik fel a régiót és választják a BAHART-ot.

Az eredményes marketing-kommunikációt támasztja alá, hogy nőtt azon vendégek aránya, akik évente többször is igénybe veszik a menetrendi- és sétahajó szolgáltatásokat. Szintén nőtt azok aránya, akik előre eltervezik a kirándulást, a hajóprogramot, és a kereséshez, tervezéshez a BAHART online felületein tájékozódnak. Az utasok véleménye alapján a hajózási szolgáltatások színvonala tovább javult, a kiszolgálással és a hajók állapotával az utasok egyaránt meg voltak elégedve.

Szóljon hozzá!