ZETApress

hírportál

Ferencvárosi okos-oszlopok

Okos oszlopAz első, csoportba kapcsolt közvilágítási okos-oszlopokat mutatták be délelőtt a ferencvárosi Lechner Ödön fasorban. A kísérleti projektben öt, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze. A digitalizáció elsősorban a városi környezetben hoz változást a munkánkban és életünkben.

Az energiatakarékos, fényerő-szabályozásra és távvezérlésre is alkalmas lámpatestek mellett az oszlopok további intelligens funkciókat biztosítanak, egyebek mellett Wi-Fi szolgáltatást, videós térfigyelést, segélyhívást, elektromos járműtöltést, környezetérzékelő szenzorokat és programozható LED információs képernyőket. Az összköltség mintegy ötvenmillió forint volt.

Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ igazgatóságának elnöke Szele Anikó tolmácsolásával elmondta: a projektben az ELMŰ-ÉMÁSZ ötletgazdaként, befektetőként és fővállalkozóként vesz részt, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) a felállított oszlopok tulajdonosaként és a közvilágítás üzemeltetőjeként szintén befektető és finanszírozó, a Hofeka cég az oszlopok gyártója, a NETvisor pedig a rendszer-integrátor. A felsorolt vállalatokat Pap Zoltán, Hoffman Péter és dr. Máthé János és ügyvezetők képviselték .

A bemutató után rendezett ismertetőn Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kiemelte: a projekt magyar fejlesztők munkája, az intelligens oszlopok hozzájárulnak a budapestiek életminőségének javulásához. Részt vett a bemutatón dr. Bagdy Gábor, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese és Kállai Gáborné, a IX. kerület alpolgármestere is. A MŰPA I. emeleti Üvegtermében tartott pódiumbeszélgetést dr. Boross Norbert, az ELMŰ-ÉMÁSZ kommunikáció vezetője moderálta.

Szóljon hozzá!