ZETApress

hírportál

Tűzijáték Szarka-zenével

TüzijátékIdén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei ? mondta délelőtt Kovács Zoltán kormányszóvivő a Vadászteremben. Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót.

Ezt követi a honvéd-tisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök. Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a Mesterségek Ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd. Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál. Mint tegnap megírtuk, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már megkezdte működését. A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor. Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről ? tette hozzá. A tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd, idén az Olimpia Parkból a fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot ? mind a látvány, mind a biztonság szempontjából ? a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zárt-láncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható. A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany ? ismertette Leskovics Éva.

Tiszttartó Titusz, a Petőfi rádió csatornaigazgatója elmondta, már a 18-ai kezdésnél ott lesznek zenészeik a színpadon. Augusztus 20-ára kívánságlánccal készülnek. A tűzijáték zenei aláfestését idén is a Petőfi Rádió indítja majd el. A Magyar Ízek Utcájában idén kiemelt szerepet kapnak a kávéházak, a házigazda Janza Kata lesz. Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája fő-szervezője azt is elmondta: évről évre igyekeznek minél több termelőt bevonni vásárukba. Az idei vásár középpontjában a fűszerek állnak majd.

Szóljon hozzá!