ZETApress

hírportál

Országjáráson a köztársasági elnök

Sólyom László köztársasági elnök ? korábbi bejelentésének megfelelően ? megkezdi országjáró sorozatát. Elsőként január 30-án és 31-én Délkelet-Magyarországra, a Köröstől délre, a Tiszától keletre eső térségbe látogat, amely a vendéglátó Körös-Maros Nemzeti Park illetékességi területe, tudtuk meg sajtóirodájától.

Magyarország területét teljes egészében lefedik az egymással határos nemzeti parkok illetékességi területei. Ezek az egységek ugyanúgy összefognak egy térséget, ahogy ezt akár a megyék is teszik, mégis más, a megszokottól eltérő megközelítést biztosítanak az ország egyes részeihez. A látogatások lehetőséget adnak arra, hogy a helyi emberek életéről és a környezetet adó tájakról minél átfogóbban tájékozódjon a köztársasági elnök: a helyben élőkkel vitathassa meg a térséget érintő társadalmi, gazdasági, civil és kisebbségi kérdéseket, illetve egyúttal közvetlen benyomásokat szerezzen a terület állapotát illetően is. Alapvető célja a találkozóknak az is, hogy a közélet különböző helyi intézményeiről, azok mindennapjairól az államfő tapasztalatokra tegyen szert.

A nemzeti parkok azonban nem csupán a programok célterületének kijelölésében játszanak szerepet. Az elnöki programnak keretet adnak az egyes természetvédelmi központok, valamint a védett területek meglátogatása. Az államfő így is szeretné felhívni a figyelmet Magyarország egyedülálló és pótolhatatlan természeti értékeire, és azok munkájára, akik ezek megóvásában tevékenyek ? akár főállásban, akár civilként.

Az államfő a sorozat első, délkelet-magyarországi állomásán részt vesz, és beszédet mond a Körös-Maros Nemzeti Park alapításának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Rövid sétát tesz Szarvason, majd koszorút helyez el a szlovák kisebbség emlékművénél. Útját Kondoroson folytatja, ahol kistelepülések polgármestereivel ebédel. A délutánt Gyulán tölti, ahol megtekinti Erkel Ferenc szülőházát, valamint egy német kisebbségi emlékhelyet. Itt találkozik a magyarországi románság világi és egyházi vezetőivel.

Jobboldali polgármesterek a Sándor-palotában

Egy módszereiben egyedülálló, környezeti nevelésben és fogyatékosok képzésében is példát mutató szakközépiskola a program következő állomása, amelynek szervezésében nevelők és civilek mutatják be tevékenységüket, terveiket. Este Szarvason Erzsébet asszonnyal fogadást ad, ahol a térség politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életének meghatározó személyiségei jelennek meg. Másnap a dévaványai védett területeket tekinti meg, majd az ott található látogatóközpontban biogazdákkal ebédel. Innen Hódmezővásárhelyre utazik, ahol környezetvédelmi mozgalmak képviselőivel vesz részt egy fórumon, végül megtekinti a város új nevezetességét, az Emlékhely Múzeumot.

Ma az utazás előkészítő eseményeként a köztársasági elnök hivatalában fogadta a programban szereplő három nagyváros polgármesterét ? Perjési Klárát, Gyula polgármester asszonyát, Babák Mihályt, Szarvas polgármesterét és Lázár Jánost, Hódmezővásárhely polgármesterét ? illetve Domokos Lászlót, a Békés Megyei Közgyűlés elnökét. A találkozó vendégei tájékoztatást adtak városaik és Békés megye jelenlegi helyzetéről, kilátásairól, problémáiról és lehetőségeiről. Az államfő tájékoztatta őket az utazás programjáról és az utazássorozat tervezett céljairól.

Szóljon hozzá!