ZETApress

hírportál

Segíti a kormány a digitalizációt

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztosA digitális eszközök használatát ösztönzi a kormány új programja ? derült ki ma délben a tárca Fő utcai sajtótájékoztatóján.

A kormány 1,7 milliárd forinttal támogatja szakmai, társadalmi szervezetek olyan programjainak megvalósítását, amelyekkel megszólíthatók a digitális eszközöket a mindennapok során még nem használó magyar emberek. A tervezett rendezvények a legkisebb falvakban is testközelbe hozzák a digitalizáció ügyét. ? A pályázat elsősorban a vidéki kistelepüléseken élőket segíti, közülük is azokat, akik kevés digitális ismerettel rendelkeznek. Őket a szükséges készségek elsajátításában azok a szakmai és társadalmi szervezetek tudják a leghatékonyabban támogatni, amelyeket a helyi közösségek elfogadnak, és amelyek tenni akarnak a digitalizáció népszerűsítéséért ? mondta el Kara Ákos, az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A kormány összesen közel 100 ilyen szervezet tevékenységéhez járul hozzá a rendelkezésre álló 1,7 milliárd forintból. A beérkezett 115 pályázatból 13 nyertes esetében már megszületett a döntés, ők az összesen 180 millió forint támogatásból azonnal megkezdhetik a munkát. ? A magyar polgárok, a magyar vállalkozások és a magyar nemzetgazdaság versenyképességének alapvető feltétele, hogy a polgárok megfelelő, a munkaerőpiac által elvárt digitális kompetenciákkal (digitális írás- és olvasástudás) rendelkezzenek. A DJP egyik fontos törekvése az internet igénybevételét korlátozó nemcsak anyagi, hanem kognitív természetű akadályok összehangolt lebontása is. Aki elzárkózik az internettől, annak kommunikációs eszközökkel, motivációval és a helyi civil szervezetek bevonásával igyekszünk felhívni a figyelmét a digitális tudásfejlesztés fontosságára. Míg azoknak, akiket a digitális kompetenciák hiánya tart távol a digitális világtól, különböző képzési programok érhetők el a Digitális Jólét Koordinációs Központ koordinálásával ? mondta el Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért (DJP) felelős miniszterelnöki biztos.

Az Online kormányzati, közigazgatási és e-egészségügyi szolgáltatások terjedésének és a digitális jólét megteremtésének elősegítése országos, illetve helyi civil és szakmai szervezetek támogatásával elnevezésű konstrukció célja, hogy a felnőtt lakosság ? azon belül is elsősorban a kistelepüléseken élők és a hátrányos helyzetű csoportok ? körében népszerűsítse a digitális eszközöket és szolgáltatásokat, azok használatára ösztönözzön. A pályázat beadása tavaly novemberben zárult, a beérkezett támogatási kérelmek kiértékelése folyamatosan zajlik.

Szóljon hozzá!