ZETApress

hírportál

Elmúlt az ünnep

Véget ért a három napos eszem-iszom, holnap kezdődnek a dolgos hétköznapok. A vonatok és autóbuszok ma a vasárnapi menetrend szerint szállítják az embereket, holnap viszont hiába lesz szerda, mégis a hétfői menetrend szerint indulnak. Diákok nem lesznek az ingázók között, mert január másodikáig tart a téli szünet.

Nem volt mindenkinek meleg otthona benne finom falatokkal. Róluk a karitatív szervezetek gondoskodtak meleg ételekkel. A Városligetben is, meg a Blaha Lujza téren is hosszú sorok kígyóztak az ebédosztó sátor előtt. A hajléktalan szállókra is sokan érkeztek, hogy legalább karácsonykor melegben legyenek, s valami jót egyenek. Akadt, aki csak egy fal tövében álmodhatott az édes otthonról.

Az MSZP a Köztársaság téren látta vendégül péntek délben a hajléktalanokat, míg a főpolgármester vasárnap tette ugyanezt a Petőfi Csarnoknál. A Halom utcai Szociális Otthonból érkezett oda, ahol megajándékozta az idős embereket. Nem csak az öregekre, de a gyerekekre is gondolt. Őket szombat délelőtt a Fővárosi Nagycirkuszban látta vendégül a Porondon a világ című előadás után.

Korán bezárt a bazár

A boltok szenteste már délután kettőkor bezártak, s az éjjel-nappal nyitva tartók kivételével csak holnap reggel nyitnak ki legközelebb. A tömegközlekedés is leállt vasárnap délután, s négy órától már csak az éjszakai járatok közlekedtek. Az Állatkert már délben bezárt, s az Akadémia előtti ingyenes korcsolyapályáról is hazaküldtek akkor mindenkit. Tegnaptól már újra estig lehetett maradni, s a téli szünet minden napján reggeltől estig lehet csúszkálni is.

Hagyomány, hogy karácsonykor megajándékozzák a hadiárvákat és a békefenntartásban részt vevők gyermekeit. Így történt az elmúlt hét végén is, amikor a Stefánia-palotában köszöntötte a HM államtitkára a fiatalokat. Hasonló hagyományt honosított meg a BM is a rendőr-, határőr- és tűzoltó árvák megajándékozásával. Rájuk is gondoltak az idén a szaktárcáknál.

A parlamenti karácsonyon már 17-én délelőtt 10-kor és délután 2-kor vendégül láttak hét-hétszáz gyermeket. A belépőket különböző pályázatokon nyerhették el az osztályok, akiket nevelőik kísértek el vidékről és Budapestről az ország házába. Az érdekes műsorból ma délelőtt láthattunk remek összeállítást az m1-en.

Szóljon hozzá!