Kontroll az országúton
Öt-hat évvel ezelőtt a Volánbusz Hírlevél munkatársa voltam. Az ellenőrök élete érdekelt, több írásom is megjelent munkájukról, magánéletükről. Ilyen volt az alábbi is, melyet sorozatindítónak szántam a lapba 2001. tavaszán. Mivel az akkor leírtak a tervezett viteldíj emelések fényében ma is aktuálisak, nem árt felidézni a hat évvel ezelőtti állapotokat.
A férfi hosszasan válogatott a polcon. Levette a konzerveket, szatyrába tette a kenyeret, mellétett egy üveg bort, majd a pénztár vonalát átlépve fizetés nélkül távozott. Az üzletvezető utána rohant, elkapta karját és vissza akarta hozni, kifizettetni vele az árukat. – Mit képzel magáról? – háborodott fel emberünk. – Nem hatósági személy maga, hogy engem visszatartson! Mindjárt rendőrt hívok, amiért személyi szabadságomban korlátozott!
Ugye milyen abszurd a történet? Ugye mennyire hihetetlen? Ilyen elő sem fordulhat, mert a tolvajt, mint egy bűncselekmény elkövetőjét bárki visszatarthatja akár erőszakkal is a rendőr megérkezéséig. A tulajdon ugyanis szent és sérthetetlen. Más a helyzet viszont a bliccelőkkel, a szolgáltatást lopókkal szemben, akik – valljuk meg őszintén – ugyancsak tolvajok! Egy szolgáltatást vesznek igénybe az elvárt ellenszolgáltatás nélkül. Mégsem foghatja meg őket az ellenőr, nem tarthatja vissza erőszakkal, hanem hagynia kell elmenni. Nem kérheti el a személyi igazolványát, nem kísérheti be az első rendőrig, hanem be kell érnie a bliccelő által bemondott sokszor hamis adatokkal. Ezért űznek sokan sportot a bliccelésből, az ellenőrök átveréséből.
Kft. alakult az Rt-n belül
A Volánbusz Rt. mégsem ülhetett ölbe tett kézzel, mégsem nyugodhatott bele a sorozatos bevételkiesésbe, hanem igyekezett tenni valamit ellene. 2000. szeptemberében létrehozta a Kontroll Kft-t. Az ellenőrök létszáma év végére a korábbi másfél tucatról félszáz fölé emelkedett. Az újoncok nagy lendülettel vetették be magukat a munkába.
Az utasok sok trükköt bevetnek az ellenőrök kijátszására. Gyakori módszerük, hogy van ugyan bérletük, de “elfelejtik” magukkal vinni az igazolást arról, hogy a bérlet melyik vonalra és azon belül mettől meddig érvényes. Az 5 km-es bérletszelvénnyel 20-25 kilométert is utaznak, aztán azt mondják az ellenőrnek, hogy épp az imént szálltak fel, tehát az érvényességi határon belül vannak. Mivel a szelvényt megvásárolták, azt nem hamisították, még el sem lehet kobozni tőlük. Később bemutathatják majd a Szabolcs utcában az igazolásukat.
A hamis adatok bediktálóinál a pótdíjat, illetve az utólagos bemutatást nehéz megoldani. Túlutazás menetjeggyel is előfordul. Ilyenkor ALMEX készülékkel roppant nehéz bizonyítani azt, hogy a jegyet hány kilométerrel az ellenőrzés helye előtt váltották, Prodatával – mely ráírja az állomást – viszont rém egyszerű.
Bemagolják a fals adatokat
A hamis név és cím kiszűrésére az ellenőrök is ismerik a trükköket. Később visszakérdeznek néhány adatra, de ha a potyautas bemagolja azokat, nehéz tetten érni. Aki rendszeresen sumákol, felkészül az ál-adatokból is. Akadnak olyanok is, akik régi, lejárt bérlettel szállnak fel a zsúfolt buszra a jegyváltók háta mögött. Ők a legrosszabbak, ők okozzák a legtöbb bajt kollégáinknak. Ezek a csalók az ellenőrnek azt mondják, hogy fizettek a gépkocsi-vezetőknek, de nem kaptak jegyet. A szembesítéskor mindig kiderül a hazugság, de ezek a felesleges magyarázkodások sem a sofőröknek, sem az ellenőröknek nem kellemesek.
Sajnos többen vélik korrumpálhatónak a gépkocsivezetőt. Letesznek egy ötvenest, s nem kérik el a százforintos jegyet. Az gondolják, ezzel mindenki jól jár, pedig tévednek. Ezek a jegy nélküli utasok a viteldíjon felül ötezer forint pótdíjra kötelezhetők, míg a csalásban partner sofőr elveszítheti állását. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy az ellenőrök egyre nagyobb száma és az egyre gyakoribb ellenőrzés miatt fordul elő csak minimális számban “zsebre dolgozás”, nem árt leszögezni, hogy erről szó sincs. Gépkocsi-vezetőink alapvetően becsületesek. Nekik is kellemetlen, ha az utas meg akarja őket vesztegetni. Az ellenőrök sem örülnének annak, ha a sofőr pénzt tenne menetlevelére az ellenőrzés megkezdésekor, de ez a félreérthető gesztus szerencsére csak a mesében létezik.
Nem a kollégát, az utast figyelik
Az ellenőrök nem a sofőrökre utaznak, ehelyett az utasokat szeretnék a jegyváltásra, bérletvásárlásra ösztönözni. A sofőrök sem az ellenséget, hanem a kollégát látják bennük, s egymással is mindig tudatják URH-n, ha észreveszik őket valahol. A Mészégetőnél vagyok, letettem a csomagot Vörösváron, közlik “virágnyelven”, mert azt azért mégsem mondhatják, hogy a Mészégetőnél jön szembe az ellenőrkocsi, vagy hogy épp most szálltak ki a buszból az ellenőrök Pilisvörösváron. Néhány helyi kis-főnök a forgalmazást hallgatva látványosan összevonja szemöldökét, de a sofőrök is remélik, hogy nem gondolja komolyan a fenyegetést. Azt viszont mégsem várhatják el tőle beosztottjai, hogy barátságosan vállon veregesse az alkalmi rádióbemondókat.
Drágák a menetjegyek, drágák a bérletek, érvelnek sokan, s ezért nem veszik meg azokat. Ők azt felejtik el, hogy helyettük így mások, a becsületes utasok fizetnek. Miattuk kell emelni a viteldíjat, miattuk kell többet fizetni másoknak. Magatartásukkal ugyanis a bliccelők utastársaiknak ártanak. Azoknak az embereknek, akik rosszul értelmezett szolidaritásból sokszor a bliccelőket védik az ellenőrrel szemben ahelyett, hogy a tolvajt látnák bennük, s tolvajként kezelnék őket. Ha sikerülne kiutálni a becsületes utasoknak a bliccelőket maguk közül, talán a viteldíjat sem kellene folyamatosan emelni, s ezzel is a fizető utasok járnának jobban. Az ellenőröknek is könnyebbé válna az életük, de ne higgyük, hogy valaha is munka nélkülivé válnak. Bliccelők ezután is lesznek a járműveken.
