ZETApress

hírportál

Találkoztak a Szent Koronások

Az államfő tegnap délután 3 órakor fogadta az elnökletével ülésező Szent Korona Testület tagjait, a miniszterelnököt, a házelnököt, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, és a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. Az ülésen elsőként a Szent Koronát és a koronázási ékszereket érintő jogszabályok és szabályzatok felülvizsgálatáról esett szó, amely a testületi üléseken visszatérő kérdés.

A kormány november 20-i határozata alapján úgy a kulturális, mint az igazságügyi miniszter március 31-ig felülvizsgálja a Szent Koronára és a hozzá tartozó jelvényekre vonatkozó hatályos jogszabályokat, és szükség esetén intézkedési javaslatokat tesznek a kormánynak. A javaslatokat a Testület is áttekinti a következő ülésén.

A találkozón a köztársasági elnök egy szakértői-tudományos bizottság felállítását javasolta, amely a Szent Koronával és koronázási ékszerekkel kapcsolatos szakmai kérdésekben segítené a döntéshozatalt. A bizottság összetételére az MTA elnöke tesz majd előterjesztést. A testület ? előzetesen szakemberek véleményét meghallgatva ? egyetértett abban is, hogy Koronaőrök Egyesülete által felvetett roncsolás-mentes, röntgenes anyagvizsgálatnak egy átfogó kutatási program részeként lenne létjogosultsága. Egy ilyen kutatási terv szükségességéről a testület a leendő tudományos bizottság ajánlása alapján fog majd dönteni.

Szóljon hozzá!