Túl vagyunk az ünnepen
Tisztelt Ferencvárosiak! Az elmúlt hét több eseménye is rávilágított arra, mennyire érdektelenek vagyunk az életünket minden nap és hosszútávon befolyásoló ügyeinkkel kapcsolatban, még akkor is, ha megkapjuk a lehetőséget véleményünk kinyilvánítására.
Az 1956-os forradalom kerületi központi ünnepségein, az október 22-i koszorúzásokon és az FMK-ban rendezett ünnepségen alig vett részt olyan, akinek ez nem volt kötelező, és a művelődési központban megtartott közmeghallgatásra is nagyon kevesen mentek el, pedig mindenkit érintő témáról, a parkolási rendelet változásáról esett szó ? írja Steiner Gábor főszerkesztő a Ferencvárosi Kurír 7. számában.
Az elmúlt húsz év történései nagyon sokak szerint nem úgy alakultak, ahogy az elvárható lenne. Ezek az emberek úgy gondolják, amit mondanak, pusztába kiáltott szó, úgysem talál meghallgatásra, kár is elmondani. De ha nem élünk a véleménynyilvánítás szabadságával, nem adunk hangot elégedetlenségünknek, de elégedettségünknek is, hogyan várhatjuk el azoktól, akik tehetnek a fejlődésérért, hogy azt a mi elképzeléseink szerint tegyék?
Pedig a demokrácia ? sokszor a látszat ellenére ? folyamatosan fejlődik, így mi is eljutunk oda ? ahova más országok sem egy-két év alatt jutottak el ?, hogy kimondott gondolatainkat meghallják azok, akiknek szól. Ehhez azonban kell, hogy kimondjuk őket, vagy legalábbis ?ott legyünk? sorsunk alakításánál ? fejeződnek be a főszerkesztői gondolatok. További érdekességek a 6. számhoz hasonlóan a 7-ben is olvashatók.