ZETApress

hírportál

Gyorsabb eljutás Kelet-Magyarországon

Advent második vasárnapján, december 10-én nulla órakor lép életbe a megváltozott vasúti menetrend. Mivel az újabb eljutási feltételeket már 14 nappal korábban meg kell hirdetni, az új menetrendek árusítását az elmúlt hét végén megkezdték. A délelőtti sajtótájékoztatón mi is megismerhettük a részleteket a Keleti pályaudvar Kormányvárójában.

A MÁV Zrt. kiadványában először az ünnepek miatti munkanap áthelyezéseket kerestem. Kiolvastam belőle, hogy a csütörtöki március 15-e és a szintén csütörtöki november 1-je miatt mind a kétszer négy napos szünet lesz, s a két szabat pénteket az előző hét szombatján kell ledolgozni. Mivel az új kiadvány csak jövő év december nyolcadikáig hatályos, így a 2007. karácsonyi és a 2008. újévi állapotokat már nem tartalmazza.

Újításként nem csak a Duna-kanyarban, hanem Kelet-Magyarországon is ütemes menetrendet vezetnek be. A vonatok minden óra azonos percében indulnak, az átszállási idők rövidülnek. Kör IC-ket indítanak a Nyugati pályaudvarról Cegléd ? Szolnok ? Debrecen ? Nyíregyháza útvonalon, s onnan tovább Miskolcon és Füzesabonyon át a Keleti pályaudvarig és vissza.

Már csak a kényelemért kell többet fizetni

Az IC vonatok helyjegyes kocsii után gyorsvonati jellegű kocsikat is kapcsolnak, melyekre nem kell majd pótjegyet váltani. Az ebből adódó bevételkieséstől nem tartanak, mert a gyorsabb eljutási lehetőség sokakat átcsábít a közútról a vasútra. A helyjegyeket mobil telefonon is megrendelhetővé szeretnék tenni az Internet mellett, s ezt a kedvezményes jegyek megvételére is ki szeretnék terjeszteni. A közel száz százalékos vonatkihasználtság miatt sokszor az indulás előtti órákban már nem lehetett helyet foglalni az IC vonatokon, de a zsúfoltságon az új gyorskocsik talán segítenek.

Bevált az októberben bemutatott emeletes vonat is. Ezer utas elégedettségi kérdőívből csak kettő volt negatív, s ők sem indokolták döntésüket. Januárban egy újabb üzemeltető társaság, míg nyáron egy harmadik is bemutatkozik, s azután már szabad lesz a verseny az emeletes piacon.

A Nyugati pályaudvar beléptető kapui is beváltották a reményeket. Hét-nyolcszázezer forintra is megnőtt a napi bevétel az automata jegypénztáraknál. Sokszor azért nem tudtak a gépek működni, mert több pénzérme nem fért a perselyükbe. A társaság jegybevétele 32 százalékos növekedést mutatott az augusztus 24-ei bevezetés óta. Nem csak az előre megváltott, de a vonaton, a jegyvizsgálónál váltott jegyek száma is megemelkedett.

További részletek a vasút honlapján megtalálhatók. Bármennyire is jó a készítők szándéka, a megújult menetrend sem tetszhet mindenkinek. Az utasok ez irányú észlevételeiket elektronikus úton megtehetik.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Vasárnaptól új menetrend a buszokon

Szóljon hozzá!