ZETApress

hírportál

Magyar-szlovák elnöki fórum

Sólyom László köztársasági elnök holnap látogatást tesz a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen, ahol nyilvános fórum keretében párbeszédet folytat Ivan Gašparovič szlovák államfővel, valamint egyetemistákkal. Másnap szlovák kollégája tesz látogatást Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol nyilvános fórum keretében párbeszédet folytat Sólyom Lászlóval, valamint egyetemistákkal.

A közös magyar-szlovák elnöki fórum gondolatáról először szeptember 15-én tájékoztatta a nyilvánosságot Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke és Ivan Gasparovic, a Szlovák Köztársaság elnöke, miután Lanyban a Visegrádi Csoport államfői csúcstalálkozó keretein belül négyszemközti megbeszélést folytattak.

Egy nagyon sokat ígérő folyamat

A két államfő között a már korábban is felmerült ez az ötlet és mind a ketten nagyon pozitív és hasznos kezdeményezésnek tartották, amely mostanra öltött végleges formát.

Mindkét országban egy-egy nyilvános beszélgetés kerül megrendezésére: a szlovákiai besztercebányai egyetemen, majd a magyarországi piliscsabai egyetemen, ahol a két államfő rövid bevezetőt mond a diákok, pedig kérdéseket tehetnek fel, elmondhatják véleményüket, tapasztalataikat.

A két elnök a fórum keretein belül vitatja meg közös történelmünk egyes fejezeteit, továbbá a sokoldalú együttműködés további lehetőségeit. Egyetértettünk abban, hogy az elnököknek különleges szerepe van a kapcsolatokban, mert szimbolikus hatalmukkal hatni tudnak a fiatalságra, mondta Sólyom László, míg Gasparovic olyan jó lépésnek tartja, amely elősegítheti a két nép kölcsönös megértését. A cseh Pravo napilapnak nyilatkozva Vaclav Klaus cseh államfő is támogatta az elképzelést és azon véleményének adott hangot, miszerint ez a kezdeményezés helyes és szükséges.

A magyar államfő szerint az egyetemeken, mint két tanár, mint két értelmiségi léphetnének fel szlovák kollégájával és áttekinthetik a problémákat, mi az, amiben egyetértenek, mi az, amiben nem. Mi az, amit ki kell beszélni, mi az, amiben nem értünk egyet, s miért nem értünk egyet. A sérelmeket is nyugodtan fel lehet sorolni mindkét oldalról.

Nagyon szeretném, hogyha kibeszélhetnénk a problémákat, s megvitathatnánk azokat a történelmi nézeteket is, amelyek feszültséget okoznak a két nép között, ha kibeszélhetnénk, hogyan lehetne egy csomó sztereotípiát és beidegződést kiiktatni. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon sokat ígérő folyamat lehetne, mondta az államfő.

Szóljon hozzá!