ZETApress

Az ismeretlen elhunyt magyar polgári áldozat újratemetése pénteken délután fél négykor lesz a nyíregyházi Északi temetőben, tudtuk meg a ma délelőtti sajtótájékoztatón. A polgármesteri és hadügyminiszteri köszöntő után a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója ad rövid áttekintést a II. Világháborúban, Moldáviában elhunyt katonák, hadifoglyok és kényszermunkás honfitársaink sorsáról. Az ökumenikus ima és újratemetés előtt délután kettőkor a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban lesz katolikus gyászmise az elhunytak lelki üdvéért.

A II. Világháborút követően több mint félmillió honfitársunk került szovjet munkatáborokba. Nem mindegyikük volt hadifogoly, jócskán volt közöttük elhurcolt civil is. Nem csak a német ajkúakat gyűjtötték be módszeresen, hanem sokszor a magyarokat is. Csak az számított, hogy a kvóta meglegyen, nem számított, hogy milyen áron. Főleg Kelet-Magyarországról vitték a foglyokat, de a fővárosból is elhurcoltak legalább hatvanezer civilt.

Kolozsi Imre éppen betöltötte a 18-ik életévét 1944. végén. Örült, hogy kimaradt a levente-mozgalomból, de boldogsága nem tarthatott soká. Sok ifjú és öreg falubelijével együtt elhurcolták otthonából. Egyikük sem tiltakozott, mert három napos kis munkát ígértek fizetésért. Csak a napokig tartó gyalogmenetek után értették meg, hogy itt többről van szó. A most nyolcvan éves, ám jó karban lévő úr kérdésemre elmondta, hogy a szerencsi bevagonírozáskor a lakosság ki akarta őket szabadítani, de nem sok sikerrel.

Halálra ítélték a gyengéket

A csoport Siscsenkóba került, ahol bányában dolgoztak. A föld alatt volt a nehezebb munka, s ezért járt a nagyobb ételadag. Akit a rendszeres egészségügyi viziten gyengébbnek találtak, azt a felszínen kevesebb étellel dolgoztatták. A leggyengébbeket kiszuperálták, s ők napi harminc dekagramm kenyéren vegetáltak két-három hétig, amíg meg nem haltak. Sírjukat is a foglyokkal ásatták meg.

Kolozsi úr 1947-ben jöhetett haza. Egy rakamazi nőt és egy újhartyányi férfit is ismer, akik a lágerben születtek 1945-ben és ?48-ban. Ez utóbbinak még az édesanyja is él. Elcsukló hangon említette, hogy egyszer 12 asszonyt indítottak haza a táborból, de csak ketten érkeztek meg közülük. A többiek meghaltak útközben, s holttestüket egyszerűen kidobálták a vagonból.

A Szovjetunióban ötezer láger volt, s közülük nyolc-kilencszázban voltak magyarok. Moldáviában, ahonnan az ismeretlen civil földi maradványait hazaszállították, a három táborban és egy kórházban 409 katonánk és 31 internáltunk pusztult el. Az exhumálást október 8-a és 11-e között Balti város temetőjében végezte a Holló József altábornagy által vezetett csapat.

Három autóval utaztak ki, s a munkát illetékességi alapon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Temetkezési Vállalat szakemberei végezték. A helybeliek mindenben segítették a magyarokat. Az ottani hadifogoly temetőt, mely a mostani zsidó temetőben van, szépen gondozzák. Ők is tudják, hogy a sírokban nincsenek győztesek és vesztesek.

A nyíregyházi temetőben egy emlékhelyet alakítottak ki a háború civil áldozatainak. Van már hasonló a katonáknak is a pákozdi Mészök-hegyen. A baktalórántházi Gazda László országgyűlési képviselő kezdeményezi a törvényhozásban, hogy a későbbiekben november 17-e a megemlékezés napja legyen. Reméljük, hogy nem hiúsítják meg az indítványát pártpolitikai csatározásuk. A sírban mindenki egyforma.