ZETApress

hírportál

Gyümölcs kisdiákoknak

Több mint kétezer iskolában jutnak rendszeresen gyümölcshöz a diákok Magyarországon. Az Európai Közösség által 2009-ben útjára indított Európai Iskolagyümölcs-programnak köszönhetően összesen 61 ezer iskola 8,6 millió tanulója kap rendszeresen gyümölcsöt az iskolában Európa-szerte.

A program Magyarországon 2032 iskola több mint 538 ezer diákját érinti, így, több mint 45 millió adag gyümölcs és gyümölcslé kerül kiosztásra a hazai iskolák 1-6. osztályosai között ? derült ki a Benczúr Hotelben. A sajtó-nyilvános zárókonferencián beszédet mondott többek között Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára; Bittsánszky Márton, az FM Agrárpiaci Főosztályának főosztályvezető-helyettese; Dr. Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet elnöke és Mártonffy Béla, a FruitVeB ? Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke.

2009-ben az Európai Közösség a gyermekéhezés, illetve az egészségtelen táplálkozás okozta elhízás felszámolására indította el az iskolagyümölcs-programot, mely kettős célt szolgál: megismertetni és megszerettetni a gyerekekkel a zöldségeket és gyümölcsöket, illetve megakadályozni az elhízást azáltal, hogy az egészségtelen élelmiszerek helyett az egészséges tápanyagok fogyasztására ösztönözi őket. A Nemzeti Iskolagyümölcs-program része az Európai Iskolagyümölcs-programnak, melynek célja, hogy hosszú távon szerepet vállaljon a gyerekek helyes táplálkozási szokásainak kialakításában. A programhoz összesen 25 EU-tagállam csatlakozott, köztük hazánk is öt éve, így Magyarországon ma már több mint fél millió kisdiák jut rendszeresen gyümölcshöz az iskolában.

Az EU legalább 50%-ban finanszírozza a programot az egyes országokban, de a támogatás összege az adott országban résztvevő gyerekek számától, illetve a gazdasági fejlettségtől függ. A 2013/2014-es tanévben 25 ország között mintegy 90 millió euró került szétosztásra. A Nemzeti Iskolagyümölcs-program keretében a Kormány 2010 óta 500 millió forintról 1200 millió forintra emelte a költségvetés hozzájárulását, amely lehetővé tette, hogy a 2013/2014-es tanév során a kezdeti 277 ezer gyermek helyett mára már 538 ezer gyermek kapjon heti legalább két alkalommal, legalább kétféle gyümölcsöt a hazai iskolákban. Így, ma már a program keretében több mint 45 millió adag gyümölcs és gyümölcslé kerül kiosztásra az iskolákban. Ráadásul, az elmúlt tanévtől kezdődően nemcsak az alsó tagozatosok, hanem az 5-6. osztályos tanulók is bekapcsolódhattak a programba.

A program hatékonyságát az eredményes kommunikáció is növelte, hiszen a különböző rendezvények, pályázatok, edukációs játékok és nyomdai anyagok által, nemcsak a tanulók, hanem a pedagógusok és a szülők is a fő üzenetek birtokába juthattak. ? A Nemzeti Iskolagyümölcs-program nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink egészségesebb, teljesebb életet élhessenek. Ezért fontos, hogy a program minden érintettje megfelelő információval rendelkezzen a programot illetően ? mondta Bittsánszky Márton, a Földművelésügyi Minisztérium Agrárpiaci Főosztályának főosztályvezető-helyettese a program zárókonferenciáján.

Szóljon hozzá!