ZETApress

hírportál

Díjazták a szabad sajtót

Délután az Andrássy úti KOGART Ház I. emeletén Mesterházy Attila, az MSZP elnöke köszöntötte a Szabad Sajtó Alapítvány Szabad Sajtó Díjával kitüntetetteket. A hat díjazott laudációit stílszerűen a minap hallgatásra ítélt Klubrádió munkatársa olvasta fel.

A pártelnök-frakcióvezető arról beszélt, hogy az 1848-as 12 pontból a mai médiahatóság csak két és felet fogadna el. Egyik lenne az évenkénti Országgyűlés Pesten, a másik a Nemzeti Őrsereg, hiszen a parlamenti honvéd őrség és a Terror-elhárítási Központ (TEK) már ilyen, s talán az unió Erdéllyel is kedvükre való lenne. A Sándor-palota díszőrségét viszont kifelejtette a szónok az őrseregek sorából.

A díjazottak: Ónody-Molnár Dóra, a Népszabadság fiatal újságírója, Szalay Zoltán többszörös nívódíjas, Táncsics Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas 77 éves fotóriporter, Szigeti László, a pozsonyi Kalligram Könyv- és Lapkiadó 63 éves igazgatója és Szilágyi Ákos 62 éves publicista, esztéta.

A két Különdíjat a 90 éves Szepesi György, Magyarország hangja, minden idők legjobb magyar sportriportere és a 60 éves Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány kuratóriumának korábbi elnöke, a Politikatudományi Intézet főigazgatója vehette át. Sajnos Gyuri bácsi nem tudott eljönni, mert felesége hirtelen megbetegedett, s nem merte őt egyedül hagyni. Különdíját egy későbbi időpontban a lakásán veszi majd át. Március 4-én az MSZP nőnapi rendezvényére sem ment el.

Az ünnepség korábban a Pilvax Kávéházban zajlott csakúgy, mint a Sajtószakszervezet sajtónapi ünnepe. Idén technikai okokból változott meg a helyszín, s az MSZP március 15-i ünnepi nagygyűlésére sem a Belvárosban, hanem az esztergomi Széchenyi téren kerül sor csütörtökön 13 órakor. S amíg az MSZP ünnepli az újságírókat, a Sajtószakszervezet idén nem teszi meg: Elnökségük februári ülésén úgy határozott, hogy nincsenek meg a feltételek a Sajtónap méltó megünneplésére. A szakmai ünnep megtartása szakmai büszkeséget is feltételez, mondták, márpedig ennek ma kevés alapja lehet, ezért fennállásuk során először nem szerveznek, nem tartanak ünnepséget a Magyar Sajtó Napján. Hangsúlyozták viszont, hogy ez a döntés nem politikai tartalmú kiállás egyik, vagy másik oldal mellett sem.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Sportolónők a médiában | ZETApress

Szóljon hozzá!