Vízválasztó
Húsz évvel a rendszerváltozás és közel ötvennel a történtek után sem tudom megemészteni az engem ért diákkori méltánytalanságot ? panaszolta kelet-magyarországi olvasónk. ? Egy szabolcsi faluban gyerekeskedtem. Kémiatanárunk elvakult kommunista volt, de nem csak ezért utáltam. Rám származásom miatt különösen haragudott. Így történt ez rendre a dolgozatírásoknál is. Mindig belém kötött, bármit is válaszoltam.
Mivel lehet szétválasztani a vizet? ? tette fel a kérdést, s én magától érthetően írtam, hogy Mózessel. (Épp akkor tanultam hittanórán az egyiptomi kivonulásról.) Nem csak egyes adott rá, de azt is odaírta: Rossz válasz! Nem csak engem keserített el a dolog, hanem édesapámat ? a falu kántorát ? is, amikor aláírattam vele az érdemtelen jegyet.
Édesapám a plébános úrnak is megmutatta a dolgozatot, s ő sem hagyta annyiban a dolgot. A vasárnapi szentbeszédben elmondta, hogy az iskolában üldözik a vallásos tanokat, elégtelennel ?jutalmazzák? a vallásos diákokat. Engem név szerint is megemlített, de szerinte nem csak nekem, de rajtam keresztül az egyházközösségnek is szólt az egyes a dolgozatomon.
Az ügyből hatalmas botrány kerekedett, s majdnem a pap húzta a rövidebbet. Még a prédikációtól is el akarták tiltani, amiért a nagymisén kritizálni merte a kémiatanárt, a hűséges pártkatonát. Végül mégis megúszta valahogy, nekem viszont évet kellett ismételnem. A többi tanár is rám szállt, öt tárgyból is megbuktattak. (Ilyen előzmények után csak a ’90-es években tudtam leérettségizni.) Hát ezért utálom a kommunistákat! ? fejeződik be olvasónk levele.
