ZETApress

hírportál

Átadták a Göbölyös Soma-díjakat

Dénes Zoltán és Pethő András megosztva vehette át tegnap este az előző év legjobb nyomozó újságírójának járó Göbölyös Soma-díjat, valamint a vele járó fél-félmillió forintot a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében. A díjazottakkal a tavalyi győztesek ? Szabó András és Vorák Anita ? beszélgettek.

Dénes Zoltán cikksorozata a Magyar Nemzetben jelent meg. Témája egy magtárházra ? közvetítőkön és fedőcégeken keresztül ? fölvett, ám vissza nem fizetett 13 milliárd forintos kölcsön ügye. Az ügyben ma is nyomozás folyik, de mint a zsűri kiderítette: a cikk nem kiszivárogtatásokra épült, épp ellenkezőleg! Sok esetben Dénes Zoltán járt a hatóságok előtt a nyomozó munkában, azok lépkedtek az ő lábnyomaiban ? tudtuk meg a 11. díjkiosztón.

Pethő András írásai a Közgép Zrt. felemelkedéséről szólnak, az Origo.hu hírportálon jelentek meg, amely az utóbbi néhány esztendőben a nyomozó újságírás valóságos fellegvárává nőtte ki magát ? szerepelt az indoklásban. A szerző hosszan és mélyen tanulmányozta és tette az olvasók számára érthetővé az állami építőipari megrendelések jelentős részét elvivő cég működését. Pethő András az első újságíró, aki 2009. után már másodszor kapta meg az elismerést.

A zsűri hagyományosan három kritérium alapján ítéli meg a munkákat: az első és legfontosabb a nyomozói munka minősége és mennyisége, a második a téma társadalmi fontossága, a harmadik az írás minősége. A díj névadója a 2000. augusztusban 36 évesen elhunyt Göbölyös József újságíró ? akit barátai Somaként emlegettek ?, ezért csak 37 évesnél fiatalabb szerzőket díjaznak.

Tavaly az Alapítvány tevékenysége kiegészült tényfeltáró cikkprojektek támogatásával és szakmai programok szervezésével. Ennek keretében a Független Médiaközponttal közösen négy cikktámogatási pályázati fordulót írtak ki, amelyen összesen tizenhárman nyertek százezer és félmillió forint közötti összeget ? mondta el Orbán Sándor. Az est során Dr. Jóri András volt adatvédelmi biztos összegzést adott a nyomozó újságírást érintő jogi változásokról.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Díjátadás fődíj nélkül | ZETApress

Szóljon hozzá!