Per az Országos Széchényi Könyvtárban
Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztünk délután a Budai Várban, az 1956-os Intézet Közalapítvány és a Nagy Imre Alapítvány szervezte emlékülésen. Kende Péter, a két társadalmi szervezet elnöke 14 óra 10 perckor nyitotta meg az eseményt. Épp abban a percben, amikor ötven évvel ezelőtt Vida Ferenc, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának elnöke berekesztette a tárgyalást, hogy a négy népbíró társával együtt zárt tanácskozásra visszavonuljon a másnap esti ítélethirdetés előtt.
Az emlékülésen köztársasági elnökünk is megszólalt. Kifejtette, hogy ha valaki a forradalommal is, meg Kádárral is fenn akarja tartani a folyamatosságot, nem ünnepelhet tiszta lelkiismerettel. Nyilvánvaló például ? folytatta ?, s ezt az Alkotmánybíróság is megerősítette, hogy akinek köze volt Nagy Imre és társai elítéléséhez, az a Magyar Köztársaság állami kitüntetését nem kaphatja meg.
Bizonyára sokan emlékszünk még arra, hogy tavaly nyáron a kormányfő Horn Gyulát terjesztette fel állami kitüntetésre, de az államfő megvétózta a javaslatot. Most Sólyom László erre utalt beszédében. Júliusban a 75-ik születésnapját mégis önfeledten ünnepelte az egykori külügyminiszter, majd pártelnök-miniszterelnök, aki ősz óta kórházban van, s állítólag mit sem tud a körülötte zajló világról. Lehet, hogy a döglött oroszlánba rúgott bele az elnök úr?
Az emlékülésen mutatták be A per ? Nagy Imre és mártírtársai 1958, 1989 című könyvet is, mely a két alapítvány közös munkája. Ebben számos dokumentumot találunk úgy az 1958. június 9-15-i pert megelőző eseményekről és 16-i kivégzésekről, mint az 1989-es újratemetésről, perújrafelvételről és július 6-i felmentő ítéletekről. Köztudott, hogy épp a felmentő ítélet idején érkezett meg Kádár János halálhíre a tárgyalóterembe. A mai emlékülésen Rainer M. Jánostól, meg az OSA Aulájában a héten hallható tárgyalási hangfelvételekből is az derült ki, hogy nem az oroszok, hanem Kádár János szolgalmazta Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál, Szilágyi József és Losonczy Géza kivégzését.
A forradalom alatt 234 embert öltek meg, s a megtorlás éveiben 228, tehát közel ugyanennyi volt a halálra ítéltek, börtönben kivégzettek száma. A szemet szemért, fogat fogért, életet életért elv érvényesült. Kádár többször beszélt később arról, hogy az ítélkezési gyakorlatba nem szólt bele, ezt a bíróságokra bízta, de a kellő halálbüntetés kiszabása után közölte az elvtársaival, hogy most már abba lehet hagyni a kivégzéseket.
Megható volt Gyenes Judit visszaemlékezése urára ? ő nevezte így folyamatosan ?, Maléter Pálra. 1956 november 4-i elfogásától 1958 június 16-i kivégzéséig mindössze egyszer ? 1957 május 8-án, házasságkötésük évfordulóján ? találkoztak. Két narancsot vitt be a Fő utcai börtönbe, melyet ura hámozott meg, s a narancshéjat azóta is ereklyeként őrzi. A hétfő hajnali kivégzést csak a keddi lapokból olvashatta el ? akkor még nem vasárnap, hanem hétfőn nem jelentek meg a napilapok ? mert őt még nem is értesítették hivatalosan a történtekről. Az előző heti tárgyalásról sem szivárgott ki semmi. Úgy látszik, hogy a diktatúrában ebben is fegyelmezettebbek (vagy gyávábbak?) az emberek, mondta mosolyt csalva ezzel könnyes orcánkra. Mivel sem a holttestet, sem a sírhelyet nem nézhette meg, évtizedekig el sem hitte a szép szál, gyönyörű ember halálát. Csak az 1989 márciusi exhumáláskor hitte el a megváltoztathatatlant.
