ZETApress

hírportál

Soma-díjak tízedszer

Szabó András és Vorák Anita megosztva kapták az előző év legjobb nyomozó újságírójának járó, összesen egymillió forinttal járó Soma-díjat ? tudtuk meg tegnap este a Múzeum utcai Kossuth Klubban. A 14 díjazottból így Anita lett Vajda Éva (Manager Magazin) után a második hölgy.

A véletlen műve, hogy András és Anita a 2009-ben díjazott Pethő Andráshoz hasonlóan az Origó internetes portál Hírek rovatának munkatársai. A 14 cikkből álló Szabó-sorozat azt a botrányos folyamatot dolgozta föl, ahogy a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületét eladták. A rövidebb Vorák-sorozat a Duna TV-nél Cselényi László elnöksége alatt működtetett pénzszivattyúról szól. Mindkét díjazott cikksorozat kitűnő ? derült ki az értékelésekből.

Vorák Anita műve kevesebbet markolt, de a témát szinte teljesen körbejárta, valóságos kis remekművet alkotott. Szabó András művében maradtak ellentmondások és csiszolni való, de nagyobb jelentőségű ügyet célzott meg és nagyon nehéz pályáról szerzett információt. Sem a szűkebb, sem a korábbi Soma-díjas újságírókkal kiegészített tágabb zsűri sem tudott kettejük közt dönteni, így végül ezúttal is a díj megosztásához folyamodtak. Történt már ilyen háromszor is 2002. január 11-től a Göbölyös Soma-díjak történetében.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Átadták a Göbölyös Soma-díjakat | ZETApress

Szóljon hozzá!