ZETApress

hírportál

Ferencvárosi évértékelő

Ferencvárosi Kurír II. évfolyam 27. szám

Tisztelt Ferencvárosi Olvasók! Ismét véget ért egy év, amely Ferencváros életében jelentős változásokat hozott. Az év vége a számvetés ideje, jó alkalom egy kis visszatekintésre, mi is történt a IX. kerületben, 2010-ben ? írta Steiner Gábor a Ferencvárosi Kurír mai számában.

A legjelentősebb változás, hogy az őszi helyhatósági választásokat követően, húsz év után Ferencvárost új, fideszes többségű képviselő testület vezeti, élén Dr. Bácskai János polgármesterrel, a kerület korábbi fideszes alpolgármesterével, akinek a tavaszi parlamenti választáson is bizalmat szavaztak a kerület polgárai, Dr. Vas Imrével együtt. A polgármestert segítő két alpolgármester Formanek Gyula és Varga József.

A korábbi évben elkezdődött, és idén is folytatódó válság, bár éreztette hatását, nem állította meg Ferencváros fejődését. Számos épület újult meg, amelyek a korábbi komfort nélküli lakások helyett korszerű otthonokat kínálnak új vagy korábbi lakóiknak. Az önkormányzati tulajdonú épületek mellett a rehabilitációs területen új lakóházak is elkészültek. A lakások mellett intézmények felújításának finanszírozására is jutott a költségvetésből, így a Molnár Ferenc általános iskola belső terei is megszépültek, más közintézmények pedig, mint a Gondozási Központ vagy a FECSKE ügyfélszolgálata a korábbinál korszerűbb, új helyet foglalhattak el.

Végre rendeződni látszik a lakótelepi volt Pest-Buda mozi sorsa is, a magyarországi görög kisebbség házaként kelhet új életre. Örömteli, hogy a kerületi létesítmények közül a Duna parti Millennium Tower III. és a SOTE új épülete is építőipari nívódíjat kapott, és a Ferenc teret is hasonló díjjal jutalmazták. Új emlékhelyekkel is gazdagodott a kerület, tavasszal a Ráday utcában Nagy Ferenc kisgazda párti miniszterelnök emléktábláját, ősszel pedig a Salkaházi Sára Parkban Angyal István harcos- és rabtársai emlékfalát avatták fel.

Ferencváros kultúrában elfoglalt szerepe nem csökkent az elmúlt évben sem. A fővárosban idén átadott Belvárosi Új Főutca folytatásaként a Ráday utca jelentősége tovább nő, hiszen az itt található kis színházak, kiállítótermek és vendéglátóhelyek így még jobban bekapcsolódhatnak Budapest kulturális életébe és Ferencváros más olyan kulturális intézményei is még közelebb kerülhetnek a belvárosi szállodák vendégeihez, amelyek ? például a Trafó és a Bakelit Multi Art Center ? eddig is kiemelkedő elismerést vívtak ki maguknak előadásaikkal. Befejezéséhez közeledik a Közraktárak területén épülő CET kulturális centrum is.

A kerület kulturális életében idén is nagy szerep jutott a Ferencvárosi Művelődési Központnak, amely amellett, hogy a hozzá tartozó intézményekkel számos rendezvénynek adott helyet, a Ferencvárosi Fesztivált és megrendezte, ezúttal az FTC stadionban, ahol az esti koncertek nem zavarták a lakókat, és több nézőnek jutott hely, mint korábban, a Bakáts téren. A fesztivált megelőző héten a kerület másik fontos rendezvénysorozata is nagy érdeklődés mellett zajlott. Az Ünnepi Könyvhéten, a Református Zenei Fesztiválon és a Dalos Ünnepen is sok érdeklődő fordult meg, a jó időnek is köszönhetően. A Goethe Intézet is több rendezvénnyel várta látogatóit. Nagy érdeklődés övezte az év elején megrendezet Kulturális Fórumot, valamint az alakulófélben lévő ? Magyarországon eddig nem létező ? Ferencvárosi Közösségi Alapítvány munkatársai által szervezett, nemzetközi fórumot.

Az iskolai oktatás ma már nem képzelhető el a gyerekek egészséges életmódra nevelése nélkül. Ennek jegyében már hagyománynak tekinthető az FMK-ban megrendezett drogprevenciós nap, valamint az AIDS Világnapjának rendezvénye, amelyhez hasonlóról nincs tudomásunk a fővárosban. Az egészség jegyében készült el a József Attila lakótelep nagyjátszóterén található szabadtéri fitnesz parkhoz hasonló a középső-ferencvárosi Kerekerdő parkban, ahol a futball- és kosárpálya az aszfalt helyett műfüves borítást is kapott.

A környezet védelme fontos része az egészség megőrzésének is. Idén folytatódtak a veszélyeshulladék-gyűjtési akciók, amelyek évről-évre jobb eredményt mutatnak. Ez igazolja, hogy az itt élők mind nagyobb felelősséget éreznek környezetükért, amelynek tisztaságáért is több akciót szerveztek. A Kiserdő takarítása mellett a Kén utca legszemetesebb területének rendbetételében is sok kerületi diák vett részt.

A hátrányos helyzetű gyermekek támogatása az idén sem maradhatott el. A deák Közalapítvány karácsony előtt idén is átadhatta azokat az ajándékokat, amelyekkel a kerületi iskolák kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulóit jutalmazták. A Széchenyi Lions Klub először 2009-ben hozott ajándékokat a Kén utcai Csudafa óvoda apróságainak. Idén a támogatásukat kibővítették, és a József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alsó tagozatos tanulóit is megajándékozták, az önkormányzattal együtt, a Minden gyerek kapjon ajándékot! ? szemlélet jegyében.

Idén is számos rendezvény várta a került lakóit. A lakossági fórumok mellett az ünnepeket megelőzően mind a lakótelepen, mind Középső-Ferencvárosban várták a szervezők az itt élőket, közös húsvétolásra, adventi gyertyagyújtásra vagy csak egyszerűen egy kellemes szombat délutánra, ahol kicsik és nagyon jól érezhették magukat, közös játékkal, szórakozással. A Babák Rózsaparkjába az idén minden korábbinál több új rózsatő került, mutatva a gyermekvállalási kedv növekedését. A kerület nyugdíjasait egészségnap, karácsonyi ünnepség és kirándulás várta egy kis kikapcsolódásra.

Az őszi lakótelepi vigasságok elmaradhatatlan része a lakótelepi futás, amelyre általában még a nap is kisüt. Idén nem így volt, a futók szakadó esőben tették meg a kiválasztott távot, ám az érdeklődés így is hatalmas volt. A sport egyébként az idén is nagy szerepet kapott a kerület életében. Ferencváros női kosárlabdacsapata a tavasszal befejeződött bajnokság sikere után immár a legfelsőbb osztályban szórja a kosarakat, és idén is biztatóak a kilátások. A profi sport mellett továbbra is nagy hangsúlyt kapnak a lakossági sportok. A gyerekek számára rendezett játékos sportvetélkedők, iskolák közötti futó- és úszóversenyek mellett a felnőttek is több versenyen vehettek részt, a teremfocitól az asztalitenisz bajnokságig. A Puskás Tivadar Távközlési Technikumban rendezték meg a Mérey Kupát, a pszichiátriai intézetek számára, és a kerület tavasszal testvérvárosait is meghívta egy baráti bajnokságra, többféle versenyszámban.

A testvérvárosi kapcsolatok amúgy is fontosak Ferencváros számára. Sepsiszentgyörgy lovasa a kerület nevezésével indult a Nemzeti Vágtán, de a testvérvárosok képviselő itt voltak a tavaszi-nyári rendezvényeken is, Magyarkanizsán pedig az év folyamán két darabját mutatta be a Pinceszínház. A tavaszi Pedig én jó anya voltam című mű bemutatása után decemberben a Varsói Melódiát karácsonyi ajándékként vitte el a kerület a szerb városba.

Ferencvárost idén meglátogatta Frigyes dán koronaherceg és Mária koronahercegnő, de itt járt a norvég nagykövetasszony, Siri Ellen Sletner is, akit Dr. Bácskai János kalauzolt. Károly herceg és Kamilla hercegnő tavaszi budapesti látogatásakor a hercegnő felkereste a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát, amely idén ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. A klinikával egyidős az István Kórház is. Szintén jubilál az Ádám Jenő Zeneiskola, amely 100 éve, az elsők között kezdte meg Budapesten a szervezett zeneoktatást. Ötvenéves fennállását ünnepli a József Attila lakótelep, a Pipa utcában található Medence Csoport pedig 10. születésnapjára hívta idén látogatóit.

Ferencváros tehát köszöni szépen, továbbra is jól van, és a nehézségek ellenére ? bár néha kicsit lassabban ? folytatja töretlen fejlődését. E töretlen fejlődés optimista kisugárzásának jegyében kívánok Önöknek boldog, békés, sikerekben gazdag újesztendőt! ? fejeződik be Steiner Gábor főszerkesztő évértékelője.

Újévi koncert

2011. január 9-én, jövő vasárnap 19 órai kezdettel az Üllői úti Szent Kereszt Plébánián Újévi koncerttel várják az érdeklődőket a szervezők. Kertesi Ingrid (szoprán), Fáklya Erzsébet (alt), Mukk József (tenor) és Jekl László (basszus) a Wekerle-telepi Szent József Kórus és a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséretében lép fel. A műsorban népszerű melódiák hallhat a közönség Nemzetek karácsonya címmel, és Mozart: Koronázási mise című művei is elhangzik. Az előadást Kaposi Gergely vezényli.

Szóljon hozzá!