Mártírokra emlékezünk
Emlékezünk a hősökre, a mártírokra! Október 6-án azokra a csodálatos emberekre, emberi, lelki, erkölcsi nagyságokra emlékezünk, akik nem tűrték az önkényt, a hatalom sorozatos visszaéléseit, az elnyomás és elnyomatás megalázó formáit, a törvénytelenségek, igazságtalanságok számtalan változatát, mellyel a mindennapjaikban kénytelenek voltak együtt élni.
Szabadok akartak lenni. Szabadon akartak élni, gondolkodni, cselekedni. Olyan közösségben akartak élni, ahol nem egy önkényúr hatalmi mámora határozza meg a mindennapjaikat, hanem közös tehervállalással, egymást meghallgatva, megértve és kompromisszumot kötve meghozott törvények alapján kormányzott országban, elnyomás nélkül élő polgárok szabad társadalmában lehet létezni. Ahol a többség sosem tiporja el a kisebbséget, mert mindenki gondolata, véleménye, tettei, munkája fontos a közösség számára.
Ez a vágy sosem kedves egy olyan hatalom számára, mely totális ellenőrzésre, a gondolatok, vélemények, tettek, munkák feletti kontrollra, uralomra vágyik. Sajnos 1849-ben ez a hatalom volt az erősebb. Azonban az aradi mezőn mártírhalált halt hőseink áldozata nem maradt hasztalan. A legfontosabb példát adták az utókornak: soha, semmilyen körülmények között nem szabad tűrni az elnyomást, az elnyomatást, a szabadság igaztalan korlátozását, a törvények aljas kiforgatását, a hatalommal való bármilyen visszaélést. Az ilyen élettel szemben még a halál is jobb megoldás, azonban amíg van remény, addig küzdeni, harcolni kell az önkénnyel szemben a szabadság megszerzése, megőrzése érdekében!
Ez a példa örök tanulság az utókornak. Ezért kell emlékeznünk ezekre a hősökre: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Sosem felejtjük őket! ? vallja az MSZP nevében Mesterházy Attila elnök.