ZETApress

hírportál

A kormányfő a romák integrálásáról

A Magyar Nemzet tegnapi számában félremagyarázza a kormányfőnek A közoktatás megújítása Magyarországon című keddi konferencián elhangzott beszédét, adta hírül a Kormányszóvivői Iroda. A miniszterelnök felszólalásában kiemelten hangsúlyozta: egyenlő esélyeket kell biztosítani a tanulóknak, családi háttértől, szociális helyzettől vagy éppen bőrszíntől függetlenül, folytatódik a közlemény.

A kormányfő a jelenlegi oktatási rendszerrel kapcsolatban kifejtette: aggódik, hogy mennyi tehetség és tudás veszik el a múltban gyökerező képzési szemlélet és struktúra miatt. A miniszterelnök intézkedik annak érdekében, hogy a félremagyarázás miatt a Magyar Nemzettel szemben megtegyék a szükséges jogi lépéseket, fejeződik be a reflexió. A kormányfő beszédének kivonatát itt elolvashatjuk, így ki-ki eldöntheti, melyik félnek van igaza.

Szóljon hozzá!