ZETApress

hírportál

Bringával a Balatonra

MÁV-START Családi Bringatúra a Balatonnál június 19-én. A MÁV-START Zrt. immár negyedik alkalommal támogatója és névadója a fél Balatont megkerülő Családi Bringatúrának, amely Siófok város önkormányzatával együttműködve kerül megrendezésre.

A személyszállító vasúttársaság elkötelezett a kerékpárosok támogatásában, így különböző kedvezményekkel igyekszik elősegíteni a programokra való eljutást, illetve megkönnyíteni a kerékpárok vonaton történő szállítását. A rendezvény támogatásával a MÁV-START Zrt. a kerékpározás és a vasúti utazás összekapcsolódásából adódó előnyökre, továbbá a június 19-én életbelépő nyári menetrendre kívánja felhívni a figyelmet.

A kerékpáros túra résztvevői a siófoki vasútállomástól 10 óra és fél 12 között vagy a balatonalmádi rajthelyről 11 és 13 óra között 15 percenként indított csoportokban vághatnak neki a távnak, és egyaránt Siófokra érkeznek a megadott útvonalakon, ami lehet 75 illetve 36 km is. A regisztrációra mindkét helyszínen már egy órával az első rajtot megelőzően lehetőség van. A versenyzőknek legkésőbb 17 óráig kell Siófokra, a vasútállomásra megérkezniük ahhoz, hogy részt vehessenek a túra ajándékainak sorsolásán.

A MÁV-START Zrt. 50%-os alkalmi, menettérti kedvezményt biztosít a rendezvényre vonattal érkezőknek a teljesárú menetjegy árából. A kedvezmény igénybevételéhez a kiindulási állomáson 50%-os alkalmi, menettérti jegyet kell váltani Siófokra illetve Balatonalmádiba, amely a visszaútra a helyszínen (Balatonalmádiban vagy Siófokon) történő bélyegzést követően lesz érvényes.

A családi bringatúrára való lejutás megkönnyítése érdekében a MÁV-START Zrt. az alábbi járatokat ajánlja, illetve tervezi erősíteni kerékpárszállítási lehetőséggel június 19-én: a Déli pályaudvarról 7.11-kor Nagykanizsára közlekedő gyorsvonatot, a Déli pályaudvarról 7.46-kor Nagykanizsára induló sebesvonatot, a Déli pályaudvarról 6.16-kor Tapolcára közlekedő gyorsvonatot, a Déli pályaudvarról 6.51-kor Tapolcára induló személyvonatot.

A visszaútra aznap este a következő vonatokon garantált kerékpárszállító kocsi közlekedtetése: a Nagykanizsáról Déli pályaudvarra közlekedő gyorsvonaton, amely Siófokról 18.10-kor indul, a Siófokról 19.20-kor induló személyvonaton, erről Székesfehérváron át kell szállni a tapolcai gyorsvonatra, amely Székesfehérvárról 20.28-kor indul tovább a Déli pályaudvarra, a Balatonszentgyörgyről közlekedő sebesvonaton, amely Siófokról 20.09-kor indul a Déli pályaudvarra. A családi bringatúrával kapcsolatosan további információ a 06-40-49-49-49 MÁV-DIREKT telefonszámon kapható illetve weboldalukon található.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Fejlesztések Siófokon | ZETApress

Szóljon hozzá!